Cseri Miklós, Kósa László, T. Bereczki Ibolya szerk.: Paraszti múlt és jelen az ezredfordulón - A Magyar Néprajzi Társaság 2000. október 10-12. között megrendezett néprajzi vándorgyűlésének előadásai (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum; Magyar Néprajzi Társaság, 2000)
SZULOVSZKY János: A társadalom realizált igényvilága a 19. század utolsó harmadában Magyarországon. Térképlapok egy kutatásból
mindössze 17%-át találjuk. Éppen ezért, amikor a következőkben szemügyre veszszük néhány szakma térbeli elhelyezkedését, nem hagyhatók figyelmen kívül a település-földrajzi meghatározottságok, illetve a népességkoncentráció hatása. (Bizonyos népességküszöb meghaladása lehetővé teszi az egyébként ritkábban előforduló foglalkozások művelői számára is a megélhetést.) Mivel elsősorban a falusi társadalom igényvilágát kívánom feltárni, a majdani mélyebb feldolgozás során előbb egy rangsor alapján elkülönítem a funkcionálisan városi szerepkört betöltő helységeket, hogy az elemzés az így megmaradt településállományra irányuljon. 23 Ezúttal azonban csak a huszonöt szabad királyi, illetve törvényhatósági joggal felruházott várost választottam le a vizsgálatom tárgyáról. Ebben az előadásban nem áll módomban nemhogy a települések, de még a járások szintjéig sem lehatolni. Bár a megyei adatok összehasonlítása még nem ad kellő alapot az igényvilágra vonatkozó messzemenő következtetések levonásához, a kapott kép azonban - úgy vélem - így is továbbgondolkodásra serkentő, s rámutat olyan markáns területi különbségekre, amelyek igazolják e megközelítés létjogosultságát. Közhelyszámba megy annak a megállapítása, hogy az alapvető élelmiszerek tekintetében a parasztgazdaságok nagyfokú önellátásra törekedtek. Amint azt KISBÁN Eszter monografikus összegzésében írja: „Maguk termelték meg a gabonát, zsírt, húst, főzeléknövényt, tejterméket, hazai fűszereket és belőlük egész évre szóló készletet tároltak. E készletek mellett eltörpült az alkalmilag vásárolt friss hús, a kereskedelemből származó só, keleti fűszer és még a 20. század első felében is a cukor, rizs jelentősége. Az erőteljes önellátás az élelmezésben a paraszti életmód olyan fontos sajátossága, amit a birtoktalan vagy törpebirtokos vidéki zsellérréteg is megvalósítani igyekezett a második világháborúig. Ők a gabonát részes aratással keresték meg, a disznót részes művelésben vállalt kukoricaföld termésével hizlalták. A vidéki iparoscsaládok ugyancsak megoldották, hogy ha nem termeltek volna mindent, akkor is tele kamrával vágjanak neki a következő esztendőnek". 24 A szakirodalom alapján tehát megfogalmazható az a munkahipotézis, miszerint amikor már nemcsak a városokban, hanem a falvakban is megjelennek a társadalmi munkamegosztásban az egyes sajátos részfeladatot ellátó foglalkozások művelői, ezek jelzik az adott hely táguló igényvilágát, egyszersmind modernizációs szintjének bizonyos fokú emelkedését is. Különösen figyelemre méltó, ha valamely élelmezési ipar művelője jelenik meg egy olyan közegben, amelynek e téren különösen jellemző vonása volt az önellátásra való törekvés. 23. Ez az elkülönítés nem jelenti azt, hogy az elemzés során nem szükséges figyelembe venni a városoknak a környezetükre gyakorolt, vonzáskörzetet kialakító hatását. 24. A pékek a 14. században a legerősebb, elsőként céhbe szerveződő iparosok közé tartoztak. KISBÁN Eszter 1997. 421.
