Cseri Miklós, Kósa László, T. Bereczki Ibolya szerk.: Paraszti múlt és jelen az ezredfordulón - A Magyar Néprajzi Társaság 2000. október 10-12. között megrendezett néprajzi vándorgyűlésének előadásai (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum; Magyar Néprajzi Társaság, 2000)
LISZKA József: A szlovákiai magyar néprajzi tudományosságtól az európai etnológiáig
A szlovákiai magyar néprajzi tudományosságot a kezdetektől alapvetően (a jó esetben pozitivista) adatgyűjtés jellemzi. E téren születtek is kimagasló eredmények, főleg a folklorisztika területén. Csupán a második világháború utáni termést szemlézve gondoljunk csak ÁG Tibor népzene-, CSÁKY Károly népszokás-, DANTER Izabella népi gyógyászati, GÁGYOR József népi gyermekjáték-, GÉCZI Lajos és B. KOVÁCS István népköltészeti és népmese-, MÉRY Margit és JÓKAI Mária népviselet-, valamit TAKÁCS András néptáncgyűjtéseire. 2 A tárgyi néprajz kutatásában főleg ANGYAL Béla (állattartás), BÖSZÖRMÉNYI István és BUDAY Endre (népi építkezés), FEHÉRVÁRY Magda (gazdálkodás), VARGA Lídia (táplálkozás), valamint D. VARGA László (halászat, állattartás) munkássága emelendő ki. A társadalomnéprajz terén KOCSIS Aranka, B. KOVÁCS István eredményei figyelemre méltóak. A lista természetesen korántsem teljes, csupán néhány kiemelt témakör és kutató jelzésével kívántam az eredményeket érzékeltetni. Azt is hozzá kell azonban sajnos tennem, hogy e munkák zöme megmarad a szimpla leírásnál (ami persze önmagában nem baj, hiszen egy jó, hiteles leírás sokkal többet ér, mint bármily sok idegen szakkifejezéssel fölvértezett, ám lényegében megalapozatlan elméleti jellegű írás), jó esetben az egyetemes magyar anyagban elhelyezi ugyan tárgyát, ám nemzetközi összehasonlításra már csak kivételes esetekben vállalkozik. Pedig népi kultúránk legtöbb jelensége istenigazából meg sem érthető bizonyos település- és népesedéstörténeti előzmények, valamint a szomszéd népek (főleg szlovákok, morvák, németek, ruszinok, ukránok, horvátok stb.) idevágó anyagának ismerete nélkül. És ezek után azt már ne is kérjük számon szerzőinktől, hogy miként kísérik figyelemmel tudományszakunk legújabb (bel- és külföldi) kutatási és interpretációs irányzatait, miként szólnak (pontosabban: nem szólnak) hozzá a tudományos diszciplínánkat érintő teoretikus vitákhoz. 3 A mai mérleg meglehetősen kiábrándító, holott a szlovákiai magyar néprajzi kutatások előtörténetét ha ismerjük, nem feltétlenül ilyen folytatásra lehetne számítani. Legyen elég itt arra utalni, hogy BÉL Mátyás munkássága szervesen illeszkedik kora európai tudományos vérkeringésébe. A komáromi PÉCZELI József pedig ugyanúgy európai léptékű kutató-gondolkodó volt, mint a felsőpribéli születésű, a magyar és a szlovák néprajztudománynak egyaránt előfutáraként számon tartott CSAPLOVICS János (vagy ha úgy tetszik Ján CAPLOVIC, illetve, ahogy maga jegyezte általában műveit: Johann von CSAPLOVICS). Az sem hagyható továbbá fi2. E rövid beszámoló nem teszi lehetővé, hogy mondandómat részletes könyvészeti hivatkozásapparátussal lássam el. Ezért most, az eredmények számbavétele során legyen elég a vonatkozó bibliográfiákra hivatkozni: FÜLÖP Laura 1992.; JUHÁSZ Ilona 1995.; 1998.; 1999.; 2000; LISZKA József 1988.; 1995. Megjegyzendő, hogy ezek a bibliográfiák természetesen az adott térség néprajzi kutatásának összes eredményét adják, tehát ebből a több ezer bibliográfiai tételből még kibontandó a hazai magyar szerzők munkássága. 3. E teoretikus jellegű vitákba való bekapcsolódás abszenciája persze nem adódik egyértelműen a kisebbségi létből. Gondoljunk csak a kilencvenes évek eleji BUKSZ-, illetve Replika-vitára, amibe romániai magyar kutatók is bekapcsolódtak, és annak idején a Művelődésben maguk is folytattak hasonló jellegű disputát. Megkockáztatom: a kisebbségi lét elméletileg még sokkal inkább feltételezi a teoretikus kérdések iránti érzékenységet, s ráadásul a más kultúra, más nyelv ismerete új színt vihet(ne) az ilyen diskurzusokba, színesíthetné, gazdagíthatná azokat.
