Cseri Miklós, Kósa László, T. Bereczki Ibolya szerk.: Paraszti múlt és jelen az ezredfordulón - A Magyar Néprajzi Társaság 2000. október 10-12. között megrendezett néprajzi vándorgyűlésének előadásai (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum; Magyar Néprajzi Társaság, 2000)
K. CSILLÉRY Klára: Tér- és időszemlélet a mátraalmási (szuhahutai) famunkásoknál
tagjainál. 6 A hutaiak ezeknek az ismereteknek teljes egészét a mindennapok megélt gyakorlata során gyűjtötték össze. Térképet nem használtak; az árusító utak kialakulása idején iskola sem volt még a településen, az első csupán 1913-ban létesült. Az ezt megelőző években csak néhány gyermeket küldtek le egy télnyi időre a szuhai elemibe, hogy elsajátítsa az írást és olvasást. # Az általam megkérdezett szuhahutaiak kialakult gondolati térképpel rendelkeztek, amely személyi volta mellett nagy vonásaiban egyben közösséginek is mondható, minthogy jelkulcsait a település minden aktív tagja egyaránt értette. Igaz, az ismerkedés a község közvetlen környékével már kora gyermekkorban kezdetét vette. A fiúknál erre különösen hamar sor került, lévén, hogy az erdőbe eljárogató nagyobbakat elkísérték a kicsik is. „Úgy ismeri meg az erdőt, mindég tovább-tovább megy. Megtanújja a kisebb is, mi merre van" - mondta erről az egyik idősebb férfi. A leánykáknak mindezt csak a felnőttek meghatározta alkalmak során volt lehetőségük elsajátítani. Meg is volt a véleményük a fiúkról, szerintük azok „kóborolnak, mint a vaddisznók". Majd előbb-utóbb magával vitte a cseperedő gyermeket, akár öt-hat évesen is már, az édesanya vagy nagyobb testvér árusító útjára, úgymond „segíteni". Első alkalommal közelre mentek, például a hegy lábánál fekvő Mátramindszentre. A gyermekek örültek az ismeretlenbe vezető útnak és a megbízásnak; a kilenc-tíz éves kislányok bármelyikét megkérdezve, hol járt már, büszkén sorolta, hogy a nem túl távoli faluk melyikében és hányszor volt. Erre nézve 1949-ben írásos feljegyzéseket is kértem az iskola 5-6. osztályos tanulóitól. A 10 éves Stork Edit, aki 5 éves korában járt először idegenben, ő is Mindszenten, árusítani hatszor volt az édesanyjával Szuhán, hétszer Mindszenten és tizenegyszer Mátranovákon, és miként írta, egy-egy hátikosárnyi eladásra váró orsót vitt. A megkérdezett kislányok közül csak a 12 évesek közt akadt, akit már vásárra is elvittek a szülők. Stork Erzsébet Gyöngyösön és Kisterenyén, Stork Veron pedig Gyöngyösön és Pásztón volt faszerszámot árusítani. 7 Mindez érthetővé teszi, hogy az 1951-ben 83 éves idős Stork János ekként emlékezett árusítási útjai egyikéről: „Olyan ismerős voltam én azon a tájon, mint idehaza. Még az édesapámmal jártam gyerekkoromba, aszt amerre vele voltam, ott megismerkedtem." Ha bárkinél kérdezősködtem, merre jár árusítani, könnyen sorra tudta venni az útjai alkalmával érinteni szokott falukat, illetve azokat, amelyeket árusítás érdekében rendszeresen felkeresett. Az utak gyalogszerrel, háton - ami a legáltalánosabb volt - általában egynaposak voltak. 8 Egy-egy lovat a terepmunkáim idején csak három család tudott tartani, ők bár esetenként mentek egyetlen napos árusításra, rendszerint több, két-három vagy akár öt-hat napig is úton kényszerültek lenni, amíg a felpakolt szekérről minden el nem fogyott. Stork Istvánné így vázolta, csupán az árusításra kiszemelt községeket említve, 1949 októberében a tervezett 6. CSÉFALVAY Zoltán 1990. 84. Erre a munkára MOHAY Tamás volt szíves felhívni a figyelmemet. 7. A gyermek beletanulásáról az árusításba: K. CSILLÉRY Klára 1998. 326., 328-329. 8. K. CSILLÉRY Klára 1993. 106-107.
