Cseri Miklós, Kósa László, T. Bereczki Ibolya szerk.: Paraszti múlt és jelen az ezredfordulón - A Magyar Néprajzi Társaság 2000. október 10-12. között megrendezett néprajzi vándorgyűlésének előadásai (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum; Magyar Néprajzi Társaság, 2000)
KEMÉNYFI Róbert: Szakrális tér - „etnicitás" - nemzetállam
zelítésére öt pontból álló (vallásgyakorlat, hit, viselkedés, vallási liturgia, kultuszokban való részvétel) mérési rendszert állítottak össze felismerve azt, hogy vallásosság élő és termelődő folyamat. 34 Nem lehet úgy beszélni a vallási csoportokról mintha azok valódi entitások, közösségekés tartós (belsőleg homogén) kollektívák lennének. Átléphetnek tagjai statisztikai vagy jelen esetben vallási határokat is. A vallásosság mint változó entitás méréséhez tudnunk kell tehát, hogy milyen célból akarunk mérni, és pontosan meg kell határozni azokat az indikátorokat, melyek a vallásosság fogalmát árnyaltan lefedik. Az indikátorok (mutatók) változása jelezni fogja, hogy milyen vallásosságról van szó. 35 Példaként szeretnék hivatkozni a zsidóság vallási (és etnikai) statisztikai felmérésének nehézségeire, bár ezek a kérdések egyrészt egyediek, másrészt tipikusak. Egyediek, mert ennek a népcsoportnak a társadalomban turneri átmeneti (liminális) tulajdonságai vannak. Ismérvei homályosak, tagjait nagyon nehéz a társadalom által elfogadott klasszifikációs hálóban értelmezni. 36 Tipikusak, mert a zsidóság vallási statisztikai minősítése liminális társadalmi helyzetekben (háborúk, etno- és genocídiumok vagy a kelet-európai társadalmi rendszer összeomlása után) igaz más, „jobban" körülírható felekezetek tagjaira is. Példaként említhető a környező országokban a görög katolikusok második világháború utáni tényleges vallási és statisztikai önbevallásának eltérésére. „Nem volt szerencsés" felvállalni a görög katolikus identitást a pravoszláv egyházba való beolvasztás után. Kárpátalján egy ilyen cselekedet a Szovjetunió távoli vidékein elvégzendő kényszermunkával ért fel. 37 A vallási statisztikai magatartás tehát mindenki elidegeníthetetlen joga, és ez az önkéntes bevallás kellene hogy legyen az egyetlen elfogadható statisztikai mérési alap. Ám ezek a magatartási minták az egyén és a közösség életében a saját érdekeknek megfelelően (pl. házasságkötés, politikai üldözés) változhatnak. Kvalitatív megközelítési móddal, terepvizsgálati módszerrel kimutatható identitási mintáknak mérhető számokká való átalakítása tehát nem lehetséges. Nem lehet változó magatartásokat számszerűvé tenni, nem is lehet tehát kvantitatív térképeken az „adatokat" megjeleníteni. Ebben a megközelítésben csak azt tudjuk megállapítani, hogy egy adott időpontban, valamilyen szempontrendszer alapján, ki, milyen felekezethez tartozónak vallja magát. A néprajz részéről tehát az előbbiekben bemutatott fő kifogás fogalmazódik meg a statisztikával szemben. Ám ha a kérdést megfordítjuk, azt látjuk, hogy a mérés a néprajzi adatok egyediségét tompíthatja. A néprajz ugyanis főként a „sajátosan ott tipikusra" irányítja a figyelmét, és nem helyez hangsúlyt a vizsgált népességben általánosan előforduló jelenségekre. A mérés ezeket a különbségeket kiegyenlítheti, azaz a továbbra is fontos, terepen végzett egyedi megfigyeléseket a tudatos mintavétel segítségével általánosíthatja. Az egzakt felmérés egyrészt megmutatja nekünk a vizsgált jelenségpopuláció egészében előforduló gyakoriságát, tehát elkerülhetjük, hogy ha a terepen valamilyen 34. TOMKA Miklós 1973. 122-135. 35. BABBIE, Earl R. 1996, 103-106. 36. TURNER, Victor 1997. 52. A zsidóságszociológia rejtély? A zsidóság rítusközösség? - Lásd PAPP Richárd 2000. 6-7.; CSÍKI Tamás 1999. 344. 58. jegyzet 37. KÉSZ Margit mátyfalvi gyűjtése alapján.
