Cseri Miklós, Kósa László, T. Bereczki Ibolya szerk.: Paraszti múlt és jelen az ezredfordulón - A Magyar Néprajzi Társaság 2000. október 10-12. között megrendezett néprajzi vándorgyűlésének előadásai (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum; Magyar Néprajzi Társaság, 2000)
ILYÉS Zoltán: Az ökomuzeális hasznosítás Gyimes hagyományos kultúrtáji képének megőrzésében
mozták fel a köveket. Ezek a különböző alakú kőhalmok tulajdonképpen a német terminológia Lesesteine kategóriájának felelnek meg, azonban kaszálóterületekről és nem szántókról gyűjtötték össze. A területen előforduló Kőkért megnevezések nagyobb, felhalmozott kövekből épült kerítésekre utalnak. Gyimesben az idősebbek emlékeznek még földkertekre, melyek kaszálókat és legelőket választottak el, tehát olyan magasak voltak, hogy az állatok nem tudtak átugrani rajtuk. Alapjukat egymásra rakott fiatal ágas (csapos) fenyőfák képezték, melyekre földet hánytak. A sánc és a töltés együttesen képezte az akadályt. A recens földhányások - néhány ásónyomnyi mélyen - a kaszálóterületek közötti határokat jelölik. Az egy tagban levő, de több család által használt kaszálók belső határait jelezhetik áttelepített, illetve a határvonalon meghagyott hangyabolyok, melyek füzérszerűen rendeződnek el. Szénakészítéskor kaszákkal, ősszel és tavasszal kapákkal rombolják le a hangyabolyokat, míg a peremeken tudatosan, határjelölő céllal hagyják meg azokat. Több hangyabolyt kapával felvágnak és a határvonalra helyeznek át. A frissen áttelepített hangyabolyokra utal, hogy a rajtuk tenyésző növények (kakukkfű, ill. pázsitfűfajok) egy része a gyökerek elszakítása miatt elpusztul. A hangyaboly mezsgyék mindenhol előfordulnak a kaszálóterületeken. Az agrárhasznosítás antropogén elemei közül a történeti erdőhasználat áthagyományozódott struktúráit az emberi erdőirtások által is siettetett egykori széltörések dimbes-dombos nyomai, a honcsokosok képviselik. A kivágott erdők elkorhadó csonkjai helyén létrejövő buckák nyomán kisebb hullámosság jön létre. Ezek az ún. csutakosok. A kaszáló- és legelőhasznosítás morfológiai tanúi a Gyimes területén található rendszertelen elhelyezésű kőrakások és kőhányások. Kimutatható, hogy több helyen a legelők rovására terjeszkedtek a kaszálók. Ez több területen bizonyos melioráló tevékenységet követelt meg: kövek kigyűjtése, széleken való felhalmozása. Az állatok taposása az elkerített legelőterületeken jellegzetes, a szintvonalakkal párhuzamos állattiprásos lépcsők kialakulását és tartós fennmaradását eredményezte. A formák fejlettségére és nagyságára hatással van a haszonállat fajtája (juh vagy marha) és a túllegeltetés mértéke. Az állattiprásos felszínek a belsőségekhez közel, a tölcséresen szélesedő marhajáró utak zónájában gyakoriak. Az állatok taposása hozzájárulhat a csuszamlások kialakulásához és az állathajtó utak eróziós kimélyüléséhez. Az alacsonyabb területeken találkozhatunk a kaszálók, szántóföldek víztelenítésének reliktumformáival. Főleg a nedvesebb völgytalpakon, illetve a selymékes, vizenyős oldalakban ástak 1-2 dm mélységű árkokat a víz elvezetésére. A kaszálóterületeken vezető vízmosásos mélyutak egynyomú vonalvezetését az útra merőleges akár 10-20 m hosszú, 0,5-0,75 m mély árkok biztosítják. Ezek egy részét a kaszálóparcellák határán létesítették. így kerülhető el, hogy a szénásszekerekkel új, jobban járható nyomvonalakat kezdjenek, mely a kaszálóterület eróziós felszabdalódásához és jelentős szénaveszteséghez vezet. A változó időtartamú szántóföldi művelés markáns jelei a lejtőkön jól látható, azokkal párhuzamos földművelési álteraszok, lépcsős mezsgyék és szántóföldperemek, melyek egyaránt lehetnek perzisztens és reliktális kultúrtájelemek. A
