Cseri Miklós, Kósa László, T. Bereczki Ibolya szerk.: Paraszti múlt és jelen az ezredfordulón - A Magyar Néprajzi Társaság 2000. október 10-12. között megrendezett néprajzi vándorgyűlésének előadásai (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum; Magyar Néprajzi Társaság, 2000)

ILYÉS Zoltán: Az ökomuzeális hasznosítás Gyimes hagyományos kultúrtáji képének megőrzésében

megszántott parcellákon a természetes lejtőleöblítés állandóan lejtőirányban hordja le a talajt az első bolygatatlan gyepcsíkig, amely a szomszédos szántóföldtől elválasztja. Itt a lehordott anyag akkumulálódik, a mezsgyén túl, az újabb parcellán ismét erős felületi talajlehordás zajlik. Végül két szántóparcella vagy egy szántó és egy kaszáló találkozásánál enyhe törés alakul ki a lejtő ívén. így alakulnak ki a földművelési álteraszok és a lépcsős mezsgyék. Ezen mikrorelief formák nagysága és típusa függ a parcella kiterjedésétől, a földhasznosítás fajtájától és a szántóföldi hasznosítás időtartamától. A szántóföldi művelés a természeti adottságokból és a gyimesi lakosság életformájából következő alárendelt szerepe miatt nem találunk a Csíki-medencében megszokott, az egész lejtőt a szintvonallal párhuzamosan körbefutó agrogén teraszokat. A gyakran és sűrűn megszántott területeken is inkább az egyes, kaszálóterületeken belül elhelyezkedő, szigetszerű szántóföldek foltjai találhatók, melyek lejtőirányú végükön 0,5-1,5 m relatív magasságban emelkednek ki. Gyakran nem hosszanti, hanem rövidebb oldaluk néz a lejtő irányában, alulról nézve szinte koporsószerűen emelkednek ki. Az agrogén terasz formacsoport lépcsős, emeletes megjelenése hosszabb szántóföldi hasznosítás nyomán a markáns élű, kontúros részletekkel tűnik ki. Gyimesben ilyen jól fejlett földművelési terasz kevés van. A lépcsős mezsgyék szintvonallal párhuzamosan futó, néhány decimétertől 1 m magasságig terjedő formák, melyek a használat időtartamát tekintve a teraszok és a szántóföldperemek közé helyezhetők. Az egykor megszántott területek felső szélén alig észrevehető, a befele forgató eke miatt létrejött pár deciméteres perem {muzsda) utal a szántóföldi hasznosításra. Ezek a formák a völgyoldalakon, néha a völgytalpaktól 100 m relatív magasságban találhatók. Az ilyen hegyekre felkúszó egykori szántóparcellák jellemzője, hogy többnyire a telek teljes szélességben húzódnak. A kisebb nagyságú formák is utalnak arra, hogy ezek a területek általában nem voltak sokáig megszántva, mindig az autarkia növekedésére utalnak. A szántóművelés eltünteti a terep mikroformáit, a Gyimesben gyakori honcsokos felszínek egyenetlenségeit. Az agrogén pianáció minden kisebb reliefenergiájú, korábban vihardöntötte erdő helyén kialakult szántó helyén felismerhető. A vizek oldalazó és bevágó eróziója ellen különböző célműtárgyakkal védekeztek. Például a Boros-patak szádéban a vasút megépítésekor elkészítettek egy mesterséges vízlevezető árkot, mely a patak áradásait és a medréből kilépő patak rombolását volt hivatott megakadályozni, védve ezzel a vasúti töltést. A részletes dokumentációt megküldték a tulajdonos gazdáknak és az árkot feltüntették az 1909. évi kataszteri térképen is. Avasúti átereszeken a helyi bányákból származó kőből partfalakat és patakágyakat készítettek a múlt század utolsó évtizedében. A meredek alámosott partokat ún. gyepűvel, facölöpökhöz kikötött, a parttal párhuzamos fenyőfákkal, gerendákkal, illetve fonott sövényekkel védik az oldalazó erózió hatásaitól. Ezzel sikerült a 19-20. században a Boros-patak és a Tatros alluviumán visszaszorítani a porondok területét. Az erózió elleni védekezés (hordalékfogók, támfalak) elemei a múlt század utolsó évtizedében létesített vasút, illetve a Tatros-völgyi főút nyomvonalán figyelhetők meg.