Cseri Miklós, Kósa László, T. Bereczki Ibolya szerk.: Paraszti múlt és jelen az ezredfordulón - A Magyar Néprajzi Társaság 2000. október 10-12. között megrendezett néprajzi vándorgyűlésének előadásai (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum; Magyar Néprajzi Társaság, 2000)

CSOMA Zsigmond: „Az bábák babonás füve" (Növényismeret és gyógyítási gyakorlat a középkortól napjainkig)

Az ember és a természet kapcsolatának fontos és meghatározó része az ember és a növényvilág együttélése.

1 Ebben a közvetlen kapcsolatban azonban közvetítők, a népi társadalom kisebb és nagyobb közösségei által elismert „tudós alakok", a közösség által megkülönböztetett figyelemben részesített személyek is láncszemként megjelentek. Olyanok, akik ismerték a növények különböző gyógy-, testápoló, hallucinogén és más hatásait. De olyanok is, akik úgy gondolták - részben a közösség elvárásának megfeleléseként -, hogy ismerik, tudják a növények emberre gyakorolt hatását. A bábák, a középkori magyarországi és az európai népi társadalomnak, részben még kevésbé ismert, részben azonban mégis már jól ismert alakjai. Az orvostörténeti kutatás már régebben is, újabban pedig a történeti-néprajzi kutatás sok adatot lebbenteti fel, az olykor elítélt, olykor pedig áldásos tevékenységükről. Mára a bábakutatás az európai néprajz és kultúrakutatás kedvelt témája, és ambivalens értelmezést hordozó figurája lett. Magyarországon is elkészült példamutatóan újszerű értelmezésben egy bábamonográfia.

2 A bábák az egyik legrégibb női foglalkozásként számtalan, ma már az ismeretlenség ködébe vesző középkori gyógyászati elemet és hiedelmet őrizhettek meg hosszú évszázadok alatt. így például a növényismeretben és növényfelhasználásban is, amiket adott esetben gyógyszerként ajánlhattak, vagy akár a nemiséggel kapcsolatba hozható afrodiziákumként használtak fel. Nem érdektelen, sőt fontos lehet a néprajz számára, hogy milyen növények kapcsolódnak ehhez a régi, sokszor a népi hiedelem boszorkányalakjaival azonosított női foglalkozáshoz, amelyek egyben az ember és a növények, a természeti környezet kapcsolatát, szoros együttélését mutatják. A növény-gyógynövény felhasználás változása a gyógyítás változását, esetleg a természeti környezet változását is jelentheti. Leginkább a középkorvégi botanikai munkák adatainak értékelésekor lehet erre a kérdésre kitérni, amikor még élő gyakorlat volt, vagy közeli emlék lehetett például a bábák által felhasznált növények ismerete. A keresztény egyházak által egyformán üldözött pogány szokások esetleg még fennmaradt emlékeit, titkos cselekedeteit láthatjuk a füveskönyvek szerzőinek elítélő véleményében. A 15-16. századi füveskönyvekben, herbáriumokban felmerülő és ajánlott receptek, javaslatok azt a nagymérvű középkori egészségügyi problémát mutatják, amivel nem tudott a korabeli tudomány megbirkózni. Nem véletlen, hogy az ezzel a kérdéssel foglalkozó embereket, és általában a gyógyítást misztifikált légkör vette körül, így természetesen az általában idős korú bábákat, vénasszonyokat is. Mindez a keresztény és pogány hagyományok küzdelme közben, az akkori világ fejlettebb kultúráihoz képest az európai természet- (orvos-) tudomány alacsonyabb szintjét jelentette. Például a 14. századi arab történetíró, Ibn KHALDÚN rendkívül részletességgel és tudással írt már a bábamesterségről.

3 Ar1. A magyar néprajzban GUNDA Béla, AUMÜLLER István, GRYNAEUS Tamás, OLÁH Andor ez irányú, meghatározó etnobotanikai munkásságát kell megemlíteni. A botanikatörténet, orvostörténet és a kertészettörténet idevágó eredményeit összefoglalóan, újabb bibliográfiával. Vö. Régi magyar kertek 1999. 2. A részletes és összegző, újszerű feldolgozás DEÁKY Zita tollából jelent meg. DEÁKY Zita 1996. 3. KHALDÚN, Ibn 1995. V/27.