Cseri Miklós, Kósa László, T. Bereczki Ibolya szerk.: Paraszti múlt és jelen az ezredfordulón - A Magyar Néprajzi Társaság 2000. október 10-12. között megrendezett néprajzi vándorgyűlésének előadásai (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum; Magyar Néprajzi Társaság, 2000)

GILYÉN Nándor: A magyar népi építészet változása (integrálódás) a 20. században

Az 1880-1914-ig tartó első szakasz Ebben a szakaszban, különösen első felében, hazánkban általános gazdasági fellendülés tapasztalható. Falun a korszak elején a mezőgazdasági konjunktúra kedvező hatása érvényesül. A századforduló táján kezdődik meg a tömeges kivándorlás. A hazatérők viszonylagos jómódja, a kinn maradók által az itthoni családnak nyújtott anyagi segítség folytán sokak anyagi lehetőségei javulnak, amelynek pozitív hatása a népi építészetben is megnyilvánul.

11 A hagyományos faluközösség viszont még él, rendkívülinek számít, ha a falu lakóinak többsége ipari munkás vagy bányász.

12 Az egész korszakot - mai szemmel nézve - még a hagyományos építkezés jellemzi. A korábbinál sokkal nagyobb szerepet kapnak azonban a presztízsigények. Új, feltűnő jelenség például a vakolatdíszes, kőművesek által készített homlokzat és a tornác általánossá válása, a második, „tiszta szoba" elterjedése, elsősorban még csak a módosabb rétegeknél. A ma népi építészeti műemlékként számon tartott épületek zöme ebből az időszakból származik! (Példaképpen Magyarpolányt és Hollókőt említhetjük, 1. kép.) A vakolatdíszek terén a szó szoros értelmében vett eklektika uralkodik, a barokk, késő barokk (copf), klasszicista, romantikus, eklektikus stílusjegyek egyaránt megtalálhatók, néha egy homlokzaton belül is keveredve. Fokozódik a tartós építőanyagok iránti igény. Elsősorban a cserépfedés terjed, míg a vakolatdíszek alatt még legnagyobbrészt földfal rejtőzik.

13 A tetőt a cserépfedésre való áttéréskor gyakran átépítik (ekkor még inkább a nyeregtető vagy a csonkakontyos tető a divat), a falakat felmagasítják (amit részben a terménytárolás indokol), az ablakokat megnagyobbítják. Ebben a szakaszban megkezdődik a népi építészet kevésbé látványos, de lényegi átalakulása is. A két lakószobán kívül - amely alaprajzilag csupán az addig is általános kamra funkcióváltozását jelenti - új, gazdagabb alaprajzi megoldások terjednek el. Városi és részben kisnemesi példaképek hatására a módosabbak sokszor kétsoros házat építenek, terjed a kisvárosi előképeket követő „L" alaprajz, sőt a lakásigények növekedése az Alföldön egy sajátos belső fejlődést tükröző megoldáshoz, a másfél szobasoros alaprajz kialakulásához vezet. Eredményét tekintve ehhez teljesen hasonló a tornácok több helyen tapasztalható fokozatos beépítése is. Szintén a lakáskultúra fejlődését jelzi a lakóházhoz toldott vagy különálló nyári konyhák tömeges elterjedése.

14 11. Ennek legjellemzőbb példája Magyarpolány műemlékileg védett Petőfi utcája. 12. MANGA János 1952. 13. Egyetérthetünk SZILÁGYI Miklóssal (SZILÁGYI Miklós 1994.106-107.), aki ebben nem kizárólag az anyagi lehetőségek korlátait veszi észre, hanem a parasztság reális gondolkodását is. A téglafal ugyanis (amelynek a földfalhoz képest hátrányos tulajdonságai is vannak) a földfallal szemben minimális előnyt jelent, különösen, ha az utóbbit szilárd alapra építik (amely éppen ebben az időben kezd terjedni!). Ennek frappáns bizonyítéka a földfalak napjainkban egész Európában tapasztalható reneszánsza (Vö, például BÁLINT Pál-HÁMORI Tamásné 1987.). 14. A lakáskultúra és az alaprajz kérdésének összefoglalását Id. GILYÉN Nándor 1995.