Cseri Miklós, Kósa László, T. Bereczki Ibolya szerk.: Paraszti múlt és jelen az ezredfordulón - A Magyar Néprajzi Társaság 2000. október 10-12. között megrendezett néprajzi vándorgyűlésének előadásai (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum; Magyar Néprajzi Társaság, 2000)

GILYÉN Nándor: A magyar népi építészet változása (integrálódás) a 20. században

letek lényeges jellemzőinek kell lenniük. Az építészetben véleményem szerint ilyennek vehetjük az épületek alaprajzát (amely egyben a lakáskultúra egyik legfontosabb jellemzője is, továbbá szoros összefüggésben van a külön nem tárgyalt épülettömeggel, amely az épület megjelenésének legmeghatározóbb eleme), lényeges szerkezeteit (az építőanyagot is ideértve), kényelmi berendezéseit (fútés, világítás, komfort stb.) és - utolsósorban - homlokzati kialakítását. A teljességhez szükséges lenne a gazdasági épületek, sőt a telekelrendezés stb. vizsgálata is, amelyről a terjedelem korlátai miatt itt sajnos le kell mondanunk. A lakóházzal azonban szerencsénkre minden korban többé-kevésbé jól lehet jellemezni a népi építészet állapotát. Egyértelműnek látszik az is, hogy egy-egy korszak részletes vizsgálata szükségessé teszi ezen belül további szakaszok megállapítását is, különösen a 20. században, amikor a változások rendkívüli módon felgyorsultak. Még egy fontos kérdést kell tisztázni: mikortól számíthatjuk egy új korszak kezdetét? Az új, meghatározó jelenségek megjelenésétől, vagy milyen fokú elterjedésétől? Az adott időpont statisztikai átlagát tekintjük-e meghatározónak, vagy - véleményem szerint helyesebben - az új építkezéseken tapasztalt gyakoriságát? Ez utóbbi nehézsége, hogy erről hazánkban még a vizsgált 20. században is csak az 1970-es évektől, részletesen csak a 80-as évektől állnak rendelkezésünkre pontos statisztikai adatok.

4 A korábbi időkből csak a teljes épületállomány jellemzői ismertek, így ebből kell a változás irányát megállapítanunk.

5 A korszakhatárok megállapítása az előző nehézségektől függetlenül is mindig többé-kevésbé önkényes, és elvileg sem lehet pontos, hiszen kulturális jelenségekről és a lakóházak esetében egyben viszonylag nagy anyagi értékű ingatlanokról van szó, amelyek még korunkban is viszonylag lassan, időben és térben egyenetlenül változnak. Még egy fogalmat, magát az integrálódást, azaz a népi kultúra jelenségeinek a „magas" kultúrához való igazodását kell kissé megvizsgálnunk. Az integrálódás ugyanis nem csupán a 20. századra jellemző, hanem állandó folyamat, törekvés a történelem folyamán, amely azonban korábban sohasem tudott kiteljesedni. A 20. század felgyorsult gazdasági, technikai és társadalmi fejlődése tette először lehetővé, hogy az integrálódás gyakorlatilag teljessé váljék. 4, A Lakásstatisztikai Évkönyv 1982. óta megjelent számaiban. 5. Ezeket a népszámlálások eredményeinek a Központi Statisztikai Hivatal által feldolgozott és publikált kiadványaiból vettük át, közelebbi irodalmi hivatkozások nélkül. Az ott közölt adatokat azonban, ha pontos eredményekre van szükségünk, csak kritikával szabad felhasználni, az egyes népszámlálások eltérő szempontú adatfelvétele miatt. Például 1941-ig elsősorban a lakóházakra, később már a lakásokra vonatkoztak a kérdések, a komfortfokozatot többféle módon értelmezték stb. Az épületek műszaki jellemzőinek (falazat stb.) értékelését zavarja továbbá az ország területi változása, különös tekintettel arra, hogy a trianoni szerződésben elcsatolt országrészek zömében más jellegűek, mint a megmaradtak. Ezért például a földfalak aránya az 1920 előtti népszámlálások alapján csak fáradságos munkával, és csak közelítően határozható meg (az 1941-es népszámlálás eredményeinek átdolgozását a KSH 1982-ben elvégezte!).