Cseri Miklós, Kósa László, T. Bereczki Ibolya szerk.: Paraszti múlt és jelen az ezredfordulón - A Magyar Néprajzi Társaság 2000. október 10-12. között megrendezett néprajzi vándorgyűlésének előadásai (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum; Magyar Néprajzi Társaság, 2000)
NOVÁK László: Az alföldi települések struktúraváltozásai a 17-20. században
tasággal rendelkezett (az 1745. évi redempció során váltották meg Lajos, Mizse egész, Bene fél pusztákat), ahová tavaszonként hajtották a heverő jószágot legelőre. 20 A Kiskunság északi részén, valamint a Jászságban lévő mezővárosok, falvak belsősége funkcionálisan megosztott volt házas portákra és kertekre. Kivételt képez Jászberény, amelynek településrendszeri tagoltságát a határbeli szállások jelentették. Az alföldi települések újabb struktúraváltozása a jobbágyfelszabadítással is összefüggésben lévő határarányosítással, tagosítással áll kapcsolatban. A 19. század elején már - az 1836-os országgyűlési törvénykezést megelőzően - kezdetét vette a jobbágytelki viszonyok felszámolása. A jobbágy-földesúri birtokot elhatárolták egymástól, s az 1767-es urbárium alapján osztották ki a jobbágytelki illetményt a tagosított határon. 21 A tagosítás a kiváltságos helységekben is végbement. Például Jászapáti határát 1808-ban rendezték, Hajdúböszörményét pedig az 1850-es években. Jóllehet az 1848. évi áprilisi törvények megszüntették a jobbágyság intézményét, a jobbágytelki viszonyok felszámolását az 1853. évi úrbéri pátens tette lehetővé. Ekkor - ha nem sikerült a békességes egyezség megkötése - törvény útján rendelték el a tagosítást és elkülönítést. Ennek megfelelően a 19. század második felében következett be a települési struktúra változása. A tagosított határon már tulajdonként birtokolta a volt jobbágy az eddig használt földbirtokát. Megszűnt a nyomásrendszer, a vele járó vetéskényszer. A legelő elkülönítése folytán a feltörésére is sor került. A határban a tanyásodás folyamata erősödött fel. A legelő felosztása során a földnélküli zsellérek is birtokhoz juthattak, ők is építettek tanyákat a földjükön, amely már - ellentétben a birtokos gazdákkal - nem csak üzemközpont, hanem lakóhely is volt egyben. Kialakult a településrendszer újabb szórvány fajtája, az ún. farmtanya, önálló határbeli gazdasági és lakóegység. A települési struktúrában sarkalatos változás a 20. század közepén következett be. A második világháborút követően, a kommunista államhatalom célul tűzte a települések, a településrendszer létét, alapjait biztosító hagyományos paraszti gazdálkodás szétzúzását. 1950 után a kuláküldözés, majd 1959-1960-ban a hatalmi erőszakkal végrehajtott „kollektivizálás", a „szocialista" nagyüzemi mezőgazdálkodás megszervezése a településre is hátrányosan hatott. Egyrészt, feleslegesnek ítélték a tanyarendszert a szántóföldi nagy táblák kialakítása miatt. A „tagosított" határon bontásra kerültek a gazdasági üzemközpontok (kivételt képezett az 1950ben megszervezett Bács-Kiskun megye a kertkultúrájával). A tanyai lakosságot a központi településekre kényszerítették, amely foglalkozását változtatta, az iparban kereste kenyerét, s lakótelepekre költözött. A település központja is funkcióját veszítette. A hagyományos település (falu, mezőváros) a hagyományos agrárviszonyoknak megfelelően épült ki és működött. Még a mezőváros is falusias jelleget öltött azáltal, hogy horizontálisan terjeszke20. NÓVÁK László 1995. 150-158.: Vö. NÓVÁK László 1994. 21. NÓVÁK László 1997b.
