Cseri Miklós, Kósa László, T. Bereczki Ibolya szerk.: Paraszti múlt és jelen az ezredfordulón - A Magyar Néprajzi Társaság 2000. október 10-12. között megrendezett néprajzi vándorgyűlésének előadásai (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum; Magyar Néprajzi Társaság, 2000)

BÁRTH János: A szállás alakváltozatai (Magyar parasztok határbeli tartozéktelepülései a Kárpát-medencében)

2. A 18. század utolsó harmadában és a 19. század első felében a tanyahasználatnak az a módja volt a legjellemzőbb, amely a mezővárosi gazdacsaládok időleges megosztottságával járt együtt. A tanyai telephelyeken lakóházak épültek. Mellettük szaporodtak a különféle gazdasági épületek. A tanya a parasztcsalád gazdálkodásának elsőrangú színterévé, központjává vált. A gazdacsalád időleges megosztottságának többféle formája alakult ki. Korábban inkább az volt a gyakorlat, hogy a család munkabíró tagjai tavasszal kivonultak a tanyára. Egész nyáron ott laktak. Ősszel, a mezei munkák elmúltával költöztek vissza a városi házba. A tanyán egy-két férficselédet hagytak kint az állatok téli gondozására. Idő múltával inkább az lett a jellemző, hogy a több nemzedéket magába foglaló család fiatal házaspárja kiköltözött a tanyára. Ott lakott télen, nyáron egyaránt. Az esztendő és az emberélet fordulóinak nagy ünnepeit azonban a városi házban együtt ülte meg a teljes család. A tanyalakók rendszeresen látogatták a városi házat piacok, vásárok alkalmával is. Ha szükség volt rá, gondoskodtak a városi házban maradt idős házaspárról. Iskolaidőben, télen a gyerekek is jobbára a városi házban tartózkodtak az öregekkel. Amikor a tanyai házaspár megfáradt és megöregedett, beköltözött az időközben megürült városi házba, a tanyai gazdaságot pedig a következő nemzedékre, valamelyik megházasodott fiára bízta. A családok időleges megosztottságával együtt járó 18-19. századi tanyahasználati rend a tartozéktanya legklasszikusabb megjelenési formájának tekinthető. Ebben a rendszerben tökéletesen megvalósult a mezővárosi ház és a tanya összetartozása. Kidomborodott a tanya tartozéktelepülés jellege. A tanyai lakos, bár élete jó részét tanyán töltötte, a városban ünnepelt és a városban élt közéletet. A mezővárosi ház birtoklása, illetve a megosztott család összetartozása révén városi polgárnak számított. 3. Már a 18. században is előfordult, a 19. századra pedig egyre gyakoribbá vált, hogy mezővárosi gazdák hátat fordítva városi házuknak végleg kiköltöztek tanyájukra. Az ilyen kiköltözést rendszerint tiltották a városi hatóságok, mert a kiköltöző gazda kivonta magát a közterhek alól. Ezáltal több teher hárult a bent maradókra. A tilalmak indokaként emellett mindig elővehető érv volt a közbiztonság szempontja. A végleges tanyára költözésnek is különböző fokozatai lehettek. Előfordult, hogy a tanyára települők a városi házat megtartották és lakót fogadtak bele. Esetleg egyik szobáját fenntartották maguknak városi látogatásaik alkalmaira. Egyre jellemzőbbé vált, hogy a tanyára költözők eladták házukat. Ezzel meglazultak a kibocsátó városhoz fűződő kötelékeik. Tanyájuk fokozatosan elvesztette tartozéktelepülés jellegét. A végleges tanyára költözés és a városi ház eladásának divatja helységenként, tájanként más-más időpontban köszöntött be. Voltak olyan tájak, például a Nagykunság, ahol még a 20. században is ritkának számított a városi ház nélküli tanya. Másutt és talán a tanyás területek többségén a 19. század második felében vált igazán jellemzővé a mezővárosi ház és a tanya összetartozásának felbomlása.