Cseri Miklós, Kósa László, T. Bereczki Ibolya szerk.: Paraszti múlt és jelen az ezredfordulón - A Magyar Néprajzi Társaság 2000. október 10-12. között megrendezett néprajzi vándorgyűlésének előadásai (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum; Magyar Néprajzi Társaság, 2000)

KÜRTI László: A magyarság szociálantropológiája - Eredmények és jövőbeli feladatok

nítani, antropológiailag marginális, vagy csak nagyon nagy jóhiszeműséggel elfogadott, fél-antropológiai produktumokat tudnak készíteni.

12 A másik alapvető problémát az antropológia felkínálta lehetőségek ismerethiánya adja. Az 1980-as évek elejétől két tétova lépés történt: egyrészt a történeti antropológia meghonosítására tett bizonytalanság, amikor az MTA I. Nyelv és Irodalomtudományok Osztályának elnöke, Szabolcsi Miklós, felvetette a Kulturális Antropológiai Munkabizottság létrehozását. Ez azonban csak konferenciázásra volt jó, illetve, hogy egy-két (alapos, bár inkább) összehangolatlan publikáció szülessen.

13 Az 1970-es években fellángolt szimbolikus antropológia elfogadtatása az 1980-as évek elején

14 hasonló „megkésett" lábadozás volt. Mindkét korai kezdeményezés, a nagy vehemencia ellenére, nem honosodott meg sem az oktatásban, sem pedig mint antropológiai irányvonal.

15 Sajnos ez a folyamat reprodukálódik az ún. politikai antropológiával kapcsolatban is. Erre a területre is elkalandoztak magyarországi kutatók, de ha az előbbi két irányzat mérvadó, akkor sokat nem várhatunk ettől a kezdeményezéstől sem, mint egy-két szerkesztett kötet vagy külföldi cikk magyarra fordítása. Az elmúlt évtized gyakorlata alapján a magyarországi társadalomtudományi oktatással kapcsolatban fontos kihangsúlyozni főleg azért, mert a kulturális antropológia az amerikai társadalomtudományi fejlemények összességéből született, ezért történeti antropológiát, vagy éppen kulturális antropológiát önmagában, elszigetelve az antropológiai szubdiszciplínáktól, tanítani egyoldalú paradigma felállításához vezethet. A kulturális antropológia erőssége elsősorban csak az amerikai négy, vagy öt antropológia szubdiszciplína felvállalásában rejlik. A szociális-kulturális antropológia a régészettel, biológiai antropológiával, nyelvészettel és az alkalmazott antropológiával párhuzamosan alakult és alakul mind a mai napig. Egyébként az eredmények és az elméleti irányzat csak önmagáért, vákuumban él. Bár több nemzetközi szintű folyóirat is rendelkezésére áll, a vizuális antropológia sohasem tudott igazán önálló diszciplínát létrehozni. Ez a probléma talán hasonlít egy kicsit a szemiotikához, amely szintén inkább kutatási módszertanhoz és megközelítési irányvonalhoz hasonlítható, mint önálló diszciplínához. Amit még fontos kiemelni a szociálantropológiai diszciplína magyarországi megteremtéséhez, az az, hogy a magyar viszonyokhoz jobban illene a brit szociálantropológia, amely eleve nem függ a négy-öt szubdiszciplína távolságától, közelségétől. Azonban mind a brit szociálantropológia, mind pedig az amerikai kulturális antropológia a kolonializmus és a gyarmatosítás, illetve - mára már - a posztkolonializmus, terméke. Ez nagyban meghatározta a kutatási irányvonalakat, a témaköröket és a főbb terepmunka lehetőséget. Ez utóbbi a nagy próbatétele a magyarországi antropológiai oktatás jövőbeni lehetőségének is. 12. KÜRTI László 1993. 13. HOFER Tamás 1984.; MOHAY Tamás 1992. 14. HOPPAL Mihály-NIEDERMÜLLER Péter 1983. 15. ZENTAI Violetta 1997.