Cseri Miklós, Kósa László, T. Bereczki Ibolya szerk.: Paraszti múlt és jelen az ezredfordulón - A Magyar Néprajzi Társaság 2000. október 10-12. között megrendezett néprajzi vándorgyűlésének előadásai (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum; Magyar Néprajzi Társaság, 2000)

SIPOS János: Magyar népzenei kutatások a törökség között

MAGYAR NÉPZENEI KUTATÁSOK A TÖRÖKSÉG KÖZÖTT SIPOS JÁNOS Mit keres egy magyar népzenegyűjtő a Volga-vidéken, a kazak sztyeppén, KisÁzsiában, Közép-Ázsiában vagy Belső-Ázsiában? Emlékezzünk SZABOLCSI Bence szép megfogalmazására: „A magyarság ma legszélső, idehajlott ága a nagy ázsiai zenekultúra évezredes fájának, mely Kínától Közép-Ázsián át a Fekete-tengerig lakó különböző népek lelkében gyökeredzik."

1 Számos magyar tudós kutatta keleten személyesen a magyar nép eredetének nyomait. Elég, ha KÖRÖSI Csorna Sándor, REGULY Antal, VÁMBÉRY Ármin, LEITNER Miklós, BÁLINT Gábor, SZÉCHENYI Béla, LÓCZY Lajos, ZICHY Jenő, ALMÁSY György vagy STEIN Aurél nevére gondolunk. Ugyanakkor kiemelkedő hagyományai vannak a magyar népzenében levő keleti elemek vizsgálatának is. Itt már a kezdeteknél olyan zenészóriásokkal találkozunk, mint BARTOK Béla és KODÁLY Zoltán. Felmerülhet azonban a kérdés, hogy miért is kell személyesen látogatni Ázsia korántsem veszélytelen területeire, miért nem elegendő a különböző népzenei könyvek íróasztal melletti tanulmányozása. Mindjárt az első ok az, hogy az egyes török népek zenéiről nincsenek átfogó monográfiák, az pedig ugyancsak esetleges, hogy a létező népdalkiadványokba milyen dallamok kerültek be. Ha egyes dallamokat meg is találunk a publikációkban, arra legtöbbször nem kapunk választ, hogy ezek mennyire közismertek, milyen tájegységeken éneklik őket, városban, tanult embertől vagy egy kicsiny falu szélén éldegélő öreg nénikétől történt-e a gyűjtésük, és még sok más kérdésre sem. És főleg: nincs mód arra, hogy alaposabban utánajárjunk azoknak a dallamtípusoknak és zenei rétegeknek, melyek különösen felkeltették érdeklődésünket. Tudnunk kell azt is, hogy a helyi gyűjtők a bonyolultabb, szerintük fejlettebb dallamokat részesítik előnyben. Ahogy VIKÁR Lászlónak a Volga-vidéken, nekem Törökországban, Kazakisztánban és Azerbajdzsánban jelentett komoly „leküzdendő" problémát, hogy kísérőim szinte el akartak „tiltani" az egyszerűbb dalok gyűjtésétől. Ezeket ugyanis szégyellték. Inkább a nagyobb formákkal, azoknak is lehetőleg a hivatásos előadóművész által megzendített változatával szerettek volna büszkélkedni. Emlékszem, mennyire nyugtalankodott délnyugat-kazak gyűjtésem során a minket kísérő AMANDIK barátunk, hogy egyszerű dalokat veszünk fel, méghozzá képzetlen parasztemberek vagy éppen nomádok előadásában. Aggódott, hogy mit is fognak szólni ezekhez a primitív dalocskákhoz a távoli országokban. A személyes gyűjtést indokolja az is, hogy a népzenei könyvek egy-egy dallamtípusból csak egyetlen adatot közölnek, márpedig a variánsok ismerete nélkülöz1. SZABOLCSI Bence 1934.