Cseri Miklós, Kósa László, T. Bereczki Ibolya szerk.: Paraszti múlt és jelen az ezredfordulón - A Magyar Néprajzi Társaság 2000. október 10-12. között megrendezett néprajzi vándorgyűlésének előadásai (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum; Magyar Néprajzi Társaság, 2000)
KESZEG Vilmos: Szövegtípusok, szövegfunkciók és íráshasználat az aranyosszéki temetési szertartásban
búcsúztató hangszerkísérettel (orgona, hegedű) hangzik el, a dallam szerkezete meghatározza a szöveg szerkezetét. Emiatt általános a verses forma, ezen belül, akárcsak a halottsiratók egy részének esetében „erős strófikus hajlam" jellemzi a búcsúztatóverseket. 59 Általános a kéziratos formában való megörökítés és terjesztés. A század első felében röplap formájú nyomtatott változat is ismeretes. A utóbbi évtizedek halottbúcsúztatói rendre teljesen elszakadnak a nyilvános temetési szertartástól. A két világháború áldozatai temetési szertartásban nem részesülhettek. A halálhír érkezte után íródott emlékükre a halottbúcsúztató vers. Minthogy dallammal kísért előadásuk nem volt, a szöveg megszerkesztése szövegvers formájában történt. Formája, megfogalmazása nagyobb kreativitást érvényesíthetett, s minthogy szerzőjük nem huzamos időn keresztül vállalta el a búcsúztatók írását, sem a korábbi hagyományt nem birtokolta, sem személyes hagyományt, stílust nem alakított ki. A formulákról, a szerkesztési hagyományokról való lemondás által a szöveg bizonyos értelemben kikerül a közösség ellenőrzése alól. Elmarad az az általános szemléleti keret, amelyet a szövegformulák idéztek meg és aktivizáltak. E versek nagy példányszámban kerültek nyomtatásra és szétosztásra. Ugyanebben az időszakban a tiltás miatt „láthatatlanná" vált búcsúztató lemond a verses formáról, s előadása, olvasása, terjesztése szűk családi körben történik. Ebben az átalakulási folyamatban a szembetűnő változások a következők. A hivatalos vallásos szertartás fokozatosan szembehelyezkedik a halottbúcsúztató verssel. A halottbúcsúztató olyan szemléleti és megszövegezési hagyományt követ, amelytől az egyház elhatárolja magát, s ezért a közönségigényt kielégítetlenül hagyja. Ez az igény ideig-óráig életben tartja a halottbúcsúztatás szokását. A halottbúcsúztató vers előadása viszont térben és időben egyre távolabb kerül eredeti környezetétől. Az új környezet megköveteli a szöveg újraalkotását (helyzetre utaló passzusok beépülése a szövegbe, majd ezek eltűnése; a szertartást irányító felszólítások elmaradása, illetve a majdani olvasóhoz való szólás; a halott nevének, személyi adatainak a szövegbe való beépítése). Az énekvers szövegverssé majd prózai szöveggé alakul át. Az akusztikus szöveg hovatovább vizuális, olvasható, megtekinthető szövegtárggyá válik, akusztikus környezetből, a temetés eseményéből, a holttest közeléből más tárgyi környezetbe, a leszármazottak életterébe tevődik át. 60 E korszakban, az utóbbi évtizedekben az egyház szívesebben tolerálta/tolerálja a sírnál elmondott, sokszor vallásellenes tartalmú, világi (oktatási, politikai, gazdasági) intézmények részéről elhangzó „szónoklatokat", mint a korábbi egyházi, majd laikus népi tradíciót. A halottbúcsúztató írott szövegként emléktárgy, kegyeleti tárgy, genealógiai bizonyíték funkcióját tölti be. Aranyosszéken a 20. század első felében a gyászjelentőhöz hasonlóan 59. A siratókkal kapcsolatos kijelentést lásd. KÁROLY S. László 1980. 381. 60. Az orális szövegnek írott szöveggé változása két fontos következménnyel jár. A szöveg elszakad megalkotása fizikai környezetétől, megalkotójától független életet él. Emiatt azonban explicit jellege felerősödik. Míg a hangzó szöveg jelentésének egy része a szövegen kívüli kontextusában marad, az írott szövegnek magába kell építenie megalkotása kontextusát. E kérdésről lásd. GOODY Jack 1998.
