Cseri Miklós, Kósa László, T. Bereczki Ibolya szerk.: Paraszti múlt és jelen az ezredfordulón - A Magyar Néprajzi Társaság 2000. október 10-12. között megrendezett néprajzi vándorgyűlésének előadásai (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum; Magyar Néprajzi Társaság, 2000)
KESZEG Vilmos: Szövegtípusok, szövegfunkciók és íráshasználat az aranyosszéki temetési szertartásban
E szövegtípusok a halott emlékének megkonstruálását, kimerevítését, átmentését hivatottak biztosítani. 58 Az írott élettörténet maradandóságot biztosított az életből eltűnt személynek. A megnevezett hozzátartozókra bízta a halott emlékének ápolását, utasításainak tiszteletben tartását, anyagi javainak használatát. Minthogy emberi kapcsolatokat, társadalmi pozíciókat és viszonyokat szabályoznak, módosítanak, a szövegekben használt beszédmódok nagyon változatosak. A rendelkezés, az utasítás, a kérés, a bocsánatkérés, a fogadkozás, a narráció váltakozik bennük. A szövegek hol a halott részéről, hol a halott nevében fogalmazódnak, hol a halotthoz, hol a hozzátartozókhoz szólnak, ugyanakkor a nyilvánosság bevonásával. A szövegek megalkotása, előadása maga is része a rítusnak, A halottbúcsúztató a temetési szertartás azon utolsó szokáseleme, amelyben a halottal való foglalkozás után a halott nyilvánítja ki szándékait, illetve a legközelebbi hozzátartozók maguk járulhattak hozzá a halott emlékének átmentéséhez. A kiindulópontot képező harasztosi esetben ez a feszültség húzódik meg. A család meggyőződése szerint a halottat megilleti a búcsúzkodás, a rendelkezés joga. A halottbúcsúztató tehát elkészül. A búcsúztatónak viszont nincs helye sem a hivatalos, sem a nyilvános temetési szertartásban. Ezért kerül felolvasásra szűk körben, illetve írott formában terjesztésre. 4. E ponton jutottunk el gondolatmenetünk végéhez. A halottbúcsúztató történetében három szakaszt különíthetünk el. Az általunk áttekintett 18. századi nemesi, nyomtatott halottbúcsúztatók a hivatalos vallásos szertartás struktúrájába épültek. Szerzőjük a temetést irányító egyházi személy vagy felkért, a szépirodalom és a vallásos irodalom terén tájékozott írástudó. Szemléletüket és stílusukat a retorikai fordulatok, a meditativ jelleg határozzák meg. A prédikáció és a halottbúcsúztató sem az esemény részeiként, sem a szöveg minősége, szemlélete tekintetében nem állnak szemben egymással. A 19. századi kéziratos halottbúcsúztatók a hivatalos vallásos szertartásról leválnak már, de a temetési esemény részeként azt közvetlenül követik és lezárják. A kántortanítók, a parasztkántorok alkotásai a család igényéhez igazodnak, szándékuk a halott emlékének megörökítése, a temetés zárómozzanatának (elbúcsúzás, a halottasmenet, az elhantolás) tagolása és irányítása, Ez a szerepük a szöveg helyzetre referáló jellegét erősíti fel (helyzetkép, konatív természetű szöveg). A 58. Indokoltnak tartjuk magunk is KRÍZA Ildikó azon feltételezését, hogy a halottbúcsúztató vers és a siratóballada tartalmi, olykor textuális közelséget mutat. Az 1912-ben elhunyt FODOR Krisztina (Várfalva), az 1942-ben elhunyt DÁVID Tamás (Bágyon), az 1960-as években elhunyt KORONKA Géza (Aranyosszentmihály), az 1967-ben elhunyt NÉMETH Zolti (Bágyon), az 1977-ben elhunyt VAGYAS Károly (Várfalva) halottbúcsúztatója valóban a siratóballada jegyeit viseli magán. Arról viszont nincs tudomásunk, hogy a halottbúcsúztatót balladaként énekelték volna. Egyúttal itt tesszük szóvá, hogy az aranyosszéki halottbúcsúztató versek gyakran közösen használnak formulákat a menyasszonybúcsúztatókkal, a sírfeliratokkal, az anyák napjára írott köszöntő versekkel, a nyomtatott gyászjelentővel, a végrendelettel. Néha pedig népdalok és balladák ritmikai megoldásaira, motívumaira és formuláira bukkanunk bennük. Ezeknek az érintkezéseknek a bemutatása most nem állt szándékunkban.
