Cseri Miklós, Kósa László, T. Bereczki Ibolya szerk.: Paraszti múlt és jelen az ezredfordulón - A Magyar Néprajzi Társaság 2000. október 10-12. között megrendezett néprajzi vándorgyűlésének előadásai (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum; Magyar Néprajzi Társaság, 2000)

KESZEG Vilmos: Szövegtípusok, szövegfunkciók és íráshasználat az aranyosszéki temetési szertartásban

tulajdonnak ismert el, s ezért más nem énekelhette.

12 A munkahelyet megpályázó egyén kvalitásait curriculum vitae megszerkesztésével bizonyítja. Az új közösségbe kerülő, beavató rítuson áteső egyén tulajdonképpen az új főnökről, a tanárról bizalmas körben forgalmazott történeteket ismeri meg. A történetek státust teremthetnek az egyén számára, de ugyanakkor le is építhetik a tekintélyét. A történetek forgalmazásának minden közösségben szabályrendszere és piaca van, amelyet az egyén csak bizonyos mértékben ellenőrizhet. Az embert zsarolni és idealizálni lehet élettörténete által. Olyan alapvető morális-ideológiai rendszerek, mint a vallás, az állam, a filozófia napjainkig előszeretettel használják fel a rendszer megalapozójának biográfiáját az elvont értékek, eszmények, tartalmak népszerűsítésére. A biográfia mint az egyént reprezentáló narratív szöveg az ókori görög államtól kezdve folyamatosan népszerű. Kezdetben mindössze a költők és a filozófusok „érdemelték" ki ezt a privilégiumot. A reneszánsz viszont nagymértékben demokratizálta a biográfiát.

13 Az önéletrajz jóval későbbi, 18. századi képződmény.

14 A temetési szertartásnak mint a halott biográfiája megkonstruálása alkalmának elemzésére néhány aranyosszéki tereptapasztalatom ösztönzött. A verses halottbúcsúztató a 17-18. században „alapvetően meghatározta a temetési rítust".

15 A 17. században a társadalom felső rétege vette használatba. A kéziratos forma mellett lassan megjelent a nyomtatott változat. A szerzők a közösség életének vezetésében nagy szerepet játszó kántortanítók voltak.

16 Falusi környezetben való jelenléte a múlt századból gazdagon adatolt. IPOLYI Arnold a Magyar Mythologia című szintézisében a következőképpen írja le: „Külön tartatik még ezután a temetésnél az úgynevezett búcsúztató, melyben ismét csak a halott dicsérete, élete, különös eseményei elmondatnak, de az beszélve hozatik fel, mint vesz búcsút nem csak családjától, de lelkészétől, uraságától, a falu közösségétől, mennél hosszabban s többektől annál méltóbban s díszesebben búcsúztatik el. Több helyütt még faluszerte legközelebb rokonai házaihoz körülhordatik gyász menettel, hol azután az ezeket illető búcsúztatási versszakok újra elénekeltetnek, a szokást Herodot a skytáknál is említi... Ma ezen búcsúztatást, mint tudva van, már a falu kántorai által énekeltetik, mire mindegyik néhány példányban általános formulákkal el van látva, amelyeket azután az illető esetre alkalmaz. Néhol még ezen énekek kezdő szakaiban, valamint refrainjeikben sajátságos kifejezések, teljes népies eredetiséggel jelentkeznek."

17 12. „Keservese minden gyímesi csángónak van. Még az is választ magának, akinek nincs zenei hallása. A szöveget egyénien alakítják, ki-ki a maga sorsához, bajához, bánatához igazítja. A dallamok adottak, azokból a legkedvesebben hangzót választják ki. így lesz a keserves mindenkinek sajátja. ... Nem illik tehát rajta kívül másnak énekelnie."; KÓSA László 1989. 14. 13. LÁZÁR György-Radnóti Sándor 1978. 14. A önéletrajz bizonyos értelemben kiválasztottságtudatot feltételez, másrészt az emberek iránti szimpátiát, közlékenységét.; VOISINE, Jacques 1963. 138. 15. KRÍZA Ildikó 1993. 9. 16. MÉSZÁROS István 1988,111. A 17-18. század iskolamestereinek valódi feladata nem a tanítás, hanem a kántori teendők ellátása volt.; TÓTH István György 1996. 11-12. 17. Idézi KRÍZA Ildikó 1993b.