Cseri Miklós, Kósa László, T. Bereczki Ibolya szerk.: Paraszti múlt és jelen az ezredfordulón - A Magyar Néprajzi Társaság 2000. október 10-12. között megrendezett néprajzi vándorgyűlésének előadásai (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum; Magyar Néprajzi Társaság, 2000)

NAGY Janka Teodóra: A jogi néphagyomány- és népszokáskutatás eredményei, alternatívái, a jogi néprajz alapkérdései az ezredfordulón

TÁRKÁNY SZŰCS Ernő a jogi néphagyományról, a néphagyomány speciális területéről szólva külön is kiemeli, hogy a jogi néphagyomány - a továbbörökített tudás, tapasztalat - tartósan alkalmazva azonos problémák megoldására életre kel, szokássá válik.

68 Az általa definiált és a későbbiekben is konzekvensen használt jogi népszokás fogalmán „az emberi magatartást befolyásoló, nem az állam, az egyház vagy egyéb országos szervezet vagy hatalmat gyakorló személy által alkotott és kikényszerített, hanem a társadalom különböző kisebb-nagyobb közössége vélt vagy létezett autonómiája alapján a többség közmeggyőződését kifejező, a tényleges gyakorlat folytán belülről kifejlesztett, megtartott és átörökölt, az emberi társas viszonylatokban, a személyek, az anyagi kultúra és a közügyek tárgyában (az életviszonyokban) jelentkező érdekeltségek egyeztetésére szolgált, tiltást, megengedést vagy megparancsolást tartalmazó, kötelező és hagyományos eszközökkel a társadalom részéről kikényszerített szabályt értjük."

69 A jogi néprajzi szakirodalomban azóta elfogadott fogalom genus proximusának a fenti meghatározás szerint, nagyjából BÓNIS-sal is egyezően, a szabály jelleg, differentia specifikájának pedig a jogi tartalom tekinthető. A két világháború között használt népi jogszokás és a TÁRKÁNY SZŰCS óta elfogadott jogi népszokás megjelölés, mint arra VARGA Csaba, a jogelmélet jeles képviselője is felhívja a figyelmet, minőségileg eltérő tartalmakat hordoz. Míg a jogszokás területének határait „a közösség hagyományszerűként elismerő szokásszerű gyakorlata" jelöli ki, a jogi népszokás esetében - a paraszti társadalom tradicionális közösségi funkcióvesztésének állapotában - csupán „a maradványaiban még élő népszokás összetevőjeként, mint az állami és jogi szervezés kiegészítője, színezője," esetleg csupán jelképes jelentőséget hordozó tartalommal él tovább. 70 Népi jogszokás és jogi népszokás tehát a hagyományos népi kultúra változásának eltérő szakaszaiban, különböző tartalommal és sajátos vonásokkal van jelen. A TÁRKÁNY SZŰCS által is külön kezelt jogi néphagyomány - amelyet életteljesség (átörökítés, jogszabályismeret), történetiség és alkalmazkodási képesség jellemez - pedig csak a jogi népszokások passzív formájaként értelmezhető.

71 PAPP László az 1940-es években a fennálló állami jogrend szabályaival szemben önálló kutatási tárgykörként határozza meg a nép műveltségállományában élő, jogi tartalmú eljárásmódokat, szabályokat.

72 Mintegy három évtizeddel később TÁRKÁNY SZŰCS Ernő - hazai berkekben visszhang nélkül maradt cikkében - ismét állást foglal a jogi néprajz, mint önálló diszciplína mellett. A magyar jogtörténészek és jogszociológusok többségének, továbbá a nemzetközi kutatásokban mind meghatározóbbá váló antropológiai irányzat képviselőinek véleményétől eltérően úgy véli, nemcsak a primitív társadalmakban, de Európa írott kultúrával rendelkező országaiban is lehetséges és szükséges a kutatás. Kifejti, hogy az állami normák 68. Lm. 29., 36. 69. Lm. 41. 70. VARGA Csaba 1981. 885. 71. TÁRKÁNY SZŰCS Ernő 1981. 30. 72. PAPP László 1948.