Balassa M. Iván, Cseri Miklós szerk.: Népi építészet Erdélyben - Az 1999. március 21-27-én Tusnádon megrendezett konferencia anyaga (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1999)
K. Csilléry Klára: 17. századi köznépifestett ládák Erdélyből
helybeli volt a mestere, aki szignálta is a művét: „magister operis fuit Johann Rößler anno 1680". 56 Az, hogy egyetlen centrális szerkesztésű motívum, egy nagy virágfej díszítse a ládamezőt, ritka megoldás. Habár egyedül egy-egy oldalnézetes virágfejjel díszített láda Itáliából már a 15. századból idézhető, Filippo Lippi műve (6. kép) révén. Az 1680-beli ládáéhoz hasonlítható, felülnézetes virág látható az 1692-beli ládán is (16. kép), igaz, városias modorban festve, belőle kinyúló virágfejekkel megtoldva. Ilyenféle kialakítású motívumra későbbről is találni a szász anyagban példát, így Roswith CAPESIUS monográfiájában a 19. század első feléből Homoródbenéről (Beia). 57 A középről indított, sokféleképp bonyolított székelyderzsi (Dîrjiu) virágkompozíciók KARDALUS Jánost joggal emlékeztetik a szász bútorfestők stílusára. 58 Az előbbiek már részben érintették a most bemutatottak közül legkésőbbi, 1692-ből datált ládát (16. kép). 59 Ennek alapszíne olajzöld, a mezőké világosbarna, amit szinte teljesen betölt a vörös, zöld és fehér színárnyalatokban festett virágozás. Ez a nagyvonalú, tömör kompozíció leginkább az erdélyi szász polgárság bútorain látható festett mintákhoz hasonlítható, így például egy a Néprajzi Múzeum bútorgyűjteményében őrzött, 1736-ból datált, egyajtós szekrényén láthatókhoz. 6 " Annak alapján azonban, hogy az 1692-beli ládán a homloklap mezőit nem faragott pilaszterek, hanem csupán kétféle sorminta keretezi, érezhető, hogy az egykori tulajdonosa a köznép sorába tartozott. Végezetül hangsúlyozni kell, hogy az itt most közreadott, eddig ismeretlen, 17. századi erdélyi szász köznépi ládák szervesen beletartoznak a helyi festőasztalosok korabeli műhelygyakorlatába és éppúgy jellemzik azt, mint a templomi és a kastélybeli mennyezetek, avagy a nemesi és polgári otthonok bútordarabjai. Kompozícióik, motívumaik lényegében - még ha esetleg némi késéssel is - ekkoriban még megfeleltek a koruk stílusának. Ezek a köznépi ládák is ékesen bizonyítják azt a már sokszor, sokféleképp elmondott igazságot, hogy egyrészt Erdély, akárcsak Magyarország egésze, ugyanazon áramkörhöz tartozott, mint Európa többi országai. Tanúskodnak másrészt ezek a ládák arról is, hogy a más műfajokból kölcsönzött, 61 nemkülönben az idegenből kapott példák az itt működő mestereket - már a kezdetektől - azok önálló továbbgondolására és a már kialakult helyi tradíciónak és elvárásoknak megfelelő átalakítására serkentették. Noha az asztalosok számára kötelező volt a vándorlás - a nagyszebeniek esetében ezt egy 1520ból fennmaradt céhirat tanúsítja 62 -, és noha a most közreadott emlékek alkotói né56. CAPESIUS, Roswith 1983. 33., 64. 57. CAPESIUS, Roswith 1983. 54., 59. kép. 58. KARDALUS János 1982, 68. ; KARDALUS János 1995. 47. 59. A ládára Kutasné Hoffmann Henrietta volt szíves felhívni a figyelmemet. 60. TOMBOR Ilona 1968. XLIII. tábla, 94. 61. Vö. BOROS Judit 1982. 125. 62. CAPESIUS, Roswith 1969. 120.; CAPESIUS, Roswith 1983. 17.
