Balassa M. Iván, Cseri Miklós szerk.: Népi építészet Erdélyben - Az 1999. március 21-27-én Tusnádon megrendezett konferencia anyaga (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1999)

Zentai Tünde: Térhasználat az erdélyi magyar parasztházban

6. kép. Gyimesközéploki ház udvarán álló, borona „kisház". Fotó: GYÖRFFY István 1911 Néprajzi Múzeum Az írott forrásokban legtöbbször az ágy szerepel. Különösen a boszorkányperekben gyakori a rontás színhelyeként. A16. században azonban az ágy még nagyon sokszor nem bútort jelent, hanem csak ágyneműt és ágyhelyet.'

8 Még nagyon sokan alszanak a földön. Általában a ház/szoba, a pitvar, az eresz, a tornác földjén és a padláson ágyaznak. Ezt a középkori alvásmódot számos följegyzés örökíti meg falusi és városi környezetből egyaránt.

19 A példák építészeti vonatkozásai is rendkívül fontosak, hiszen a pitvar, az eresz, a tornác és a padlás létét is bizonyítják. A korabeli lakáshasználatban, úgy tűnik, hogy a munkavégzés mellett az alvás helye a legváltozatosabb és függ leginkább az időjárási, társadalmi-gazdasági körülményektől. A házakban sok ember él együtt. A nagy gyermekszámú, bővített családokkal közös fedél alatt laknak a hazátlan zsellérek és szolgák is. Úgy véljük, közepesnek számít az a kolozsvári család, amelyről 1590-ben följegyezték, hogy „Az haz nepi peniglen mind en magammal es gazdám azzionnal egietemben uadnak 14".

20 Következésképpen a család egyes tagjai, főként a fiatal férfiak az istállót is részleges lakásként használják, miként a feketebátori (Bihar m.) boszorkányper vallomásai példázzák 1591-ből.

21 A 17. századi adatok bővebben tájékoztatnak a népi lakóházak jellegéről, helyiségei funkciójáról és a bennük található tárgyakról. Úgy látszik, hogy az ezt kö18. K. CSILLÉRY Klára 1982a. 24-26. 19. Részletesen: ZENTAI Tünde 1998. 20. EMSzTt 1984. IV. 1291. 21. KLANICZAY Gábor-KRiSTÓF Ildikó-Pócs Éva 1983. 41-42.