Balassa M. Iván, Cseri Miklós szerk.: Népi építészet Erdélyben - Az 1999. március 21-27-én Tusnádon megrendezett konferencia anyaga (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1999)

Gilyén Nándor: Szék népi építészete

21. kép. Boronafalas disznóól. Felszeg, Cigánydomb 217. Tasnádi Márton Födém Erdélyben a födém elterjedésével - legalábbis a füsttelenített házban (szobában) viszonylag korán, már a 17. században számolhatunk. Valószínűleg kezdettől deszkafödémet építettek, régebben bárdolt padlásgerendák és pallók felhasználásával, ugyancsak faragott mestergerendával. A padlásdeszkákat felül tapasztották, levályogolták. Az elég sok házban található pince födémé is legtöbbször hasonló módon készült. Az alsó deszkaborítás, a plafonos, stukatúros (nádszövetre felhordott) vakolattal készülő mennyezet csak az utóbbi évtizedekben terjedt el.

29 Mivel a padlást a 20. században egyre inkább terménytárolásra is használták, a mestergerenda viszont szinte ezzel egy időben a maradiság jelképévé vált, újabban felülre helyezik, és a födémgerendákat csavarral vagy inkább ácskapoccsal kötik fel hozzá. Az újabb, szélesebb házakban a tetőt már oszlopokkal is alá kell támasztani, amelyek szintén ezen a felső mestergerendán állnak. A pitvarban és a kamrában sokáig nem volt födém (a pitvarban a füstelvezetés hiánya miatt), majd később a gerendák közét tapasztás nélküli cserénnyel (sövényfonással) töltötték ki (8. kép). Hasonló, de újabb megoldás szerint - amely a padlás terménytároló funkciójával függ össze - a tornác födémét a padlás jobb szellőzése érdekében csak sövényfonással, cserénnyel, legújabban esetleg hézagosan felszegezett lécekkel készítik. 29. Kocsis Rózsi 1997. 111. szerint az 1950-es évek elején „nem volt plafonos ház, csak gerendás."