Cseri Miklós, S. Laczkovits Emőke szerk.: A Balaton felvidék népi építészete - A Balatonfüreden 1997. május 21-23-án megrendezett konferencia anyaga (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum; Veszprém: Laczkó Dezső Múzeum, 1997)
LICHTNECKERT András: Szőlőhegyek - hegyközségek a 16-l9.században
lanul tudták növelni, részben amiatt, hogy a török korban számos település elpusztult a borvidéken, és a határukat a 17. században az extraneus birtokosok szőlővel ültették be. Ilyen elpusztult település volt az északi Balaton-part keleti részén a veszprémvölgyi apácák, majd a jezsuiták birtokán Máma és Sándor, a veszprémi káptalan birtokán Kisberény (Almádi) és Kispécsely a veszprémi püspökség birtokán Bad, Herend, Szentbalázs, a tihanyi apátság birtokán Örvényes, Balatonfüred határában Kék, Arács határában Magyare vagy Sikát, a badacsonyi borvidéken Zánka, Fülöp, Ecsér, Ábrahám, Kisörs (Badacsonyörs), Felsőtomaj, Lád (Lábdi), Bács és Köbölkút, a keszthelyi borvidéken Cserszeg, Tomaj, Falud, Gyenes, Diás, Vonyarc. Ezeken kívül néhány évig, évtizedig még több település. A szőlőművelés a földesurak számára elegendő jövedelmet hozott, emiatt a török kiűzése után a pusztahelyek többségének újratelepítése elmaradt. Újratelepítették Örvényest németekkel 1733-ban, Zánkát magyarokkal és németekkel 1736-ban, Balatonudvarit 1719-ben. 3 A szőlőművelésnek a 17. században bekövetkezett felfutása miatt azt is nehéz elhinni, hogy az 1696. és az 1715. évi országos összeírás között eltelt rövid idő alatt olyan mértékben visszaesett volna a szőlőművelés, mint ami az írott forrásokban tükröződik. De el kell hinnünk, mert az adóösszeírásokon kívül elbeszélő források is szólnak az emberéletben, állatállományban és szőlőültetvényekben bekövetkezett hatalmas pusztulásról. A tagyoni szőlőhegyen az 1670-es években 80 szőlő után adóztak, 1715-ben a szőlőhegye elpusztult, csak négy adózó szőlőbirtokost tudtak összeírni. A pusztulásról számol be ebben az időben a csobánci uradalom tiszttartójának 4 vagy a jezsuiták adminisztrátorának a Rákóczi-szabadságharc utáni években készült jelentése. Az 1711. évi pestisjárvány, a végvári vitézlő rend széthullása és egy hideg időszak is szerepet játszott a bortermelés lehanyatlásában. Mélypontra jutottak a balatoni borvidékek a 18. század első negyedében. Innen indult meg a szőlőhegyek helyreállítása. A folyamat a 19. század derekáig röviden így összegezhető: - a helyreállítási időszak után a régi szőlőhegyeknek a határait fokozatosan tágították, felfelé a hegyoldalakon és egyes helyeken a szántóföldi dűlőkből is elvettek a szőlőültetvények számára. így alakult ki az a szőlőterület, ami optimális termőhelynek tekinthető ezen a vidéken, pl. Almáditól Balatonfüredig többnyire a régi országút feletti hegyoldalakon. Ebben az időszakban domborzati és jogi szempontból egységet alkotott a szőlőhegy vagy Promontorium, tehát a művelés hegyi szőlőkben folyt, amelyekre a szőlőhegyi jogot alkalmazták, és a szőlőhegyek igazgatására szőlőhegyi önkormányzatokat szerveztek. Ennek a folyamatnak a csúcspontja az 1750-es években volt. Ekkor pl. a veszprémiek közül több, mint százan telepítettek szőlőket Almádi szőlőhegyen. Alsóörsön 1752-ben a helybeliek elpusztították az extraneusok ültetvényeit, ami jelzi, hogy harc folyt a szőlőföldért az 1750-es években. Az extraneusok szőlőföld iránti igénye a művelési ágak közöt3. A Balaton-felvidéki települések történetére és a levéltári forrásokra: ILA Bálint-KOVACSICS József 1964.; KOVACSICS József-ILA Bálint 1988.; KOVACSICS József 1991. 4. MOL P-108 Esterházy család hercegi ágának levéltára. Repositorium 36. Fase. M. Nr. 312 et C.
