Cseri Miklós szerk.: A Nyugat-Dunántúl népi építészete - A Velemben, 1995 május 29-31-én megrendezett konferencia anyaga (Szentendre; Szombathely: Szabadtéri Néprajzi Múzeum: Savaria Múzeum, 1995)

BUZÁS Miklós: Téglaépítkezés gyakorlata a Nyugat-Dunántúlon

TÉGLAÉPÍTKEZÉS GYAKORLATA A NYUGAT-DUNÁNTÚLON BÚZÁS MIKLÓS A tégla az emberiség legősibb építőanyagai közé tartozik már az ókori nagy kultúrákban is használták szárított vagy égetett formában. A tégla készítéséről már Vitruvius is írt Javasz idején vagy ősszel kell a téglát vetni, hogy egyenletesen száradjon ki..." Magát a téglafalat igen tartós és jó szerkezetként értékeli.

1 A római időkből Pannónia területéről több téglavető kemence ismert. A régészeti ásatások alapján a kemencéket téglából vagy kőből építették.

2 A tüzelőcsatornák kialakítása alapján több alaptípust is megfigyelhetünk. Méretük is igen változatos 2,4/2.8 7.9/7.35 méter között mozogott. A kemence fűtőjáratai fölött rostély volt, ami megakadályozta a tűz és a nyers téglák közvetlen érintkezését. A kemencéket szilárd boltozat zárta. így ez a megoldás a fazekas kemencékhez hasonlított. A téglák felhasználása sok irányú volt. Elsősorban tetőfedésre, csatorna építésre, padlóburkolásra, padlófűtés oszlopainak építésére, sírok építésére használták. A házak felmenő falait általában nem téglából építették, de részleges alkalmazásuk itt is megfigyelhető. A középkorból fennmaradt nyugat-dunántúli templomok nagy része is téglából épült. (Csempeszkopács, Zalaszentmihályfa, Tűrje, Bük, Magyarszecsőd, Kallósd, Oriszentpéter) Ez utóbbi külön érdekessége, hogy az 1982-ben végzett régészeti feltárás a templomtól mintegy 200 méterre egy, az 1500-as években működő, téglaégető kemence maradványait hozta a felszínre.

3 Az itt alkalmazott égetési technológia lényegében átmenetet képez a római zárt kemencés megoldás és a később e területen is elterjedt egyszerűbb mezei téglaégetési megoldás között. A kemence alsó részét, melyet itt a rézsűsen emelkedő talajba vájtak be, fixen megépítették. Ez a rész tartalmazta a három fűtőcsatornát, a csatornák felett téglából boltozatot alakítottak ki, a nyílások között téglasorok és kavics alkalmazásával egy hőátadó réteget készítettek. Ez öt sor téglából áll. Kb. 1 méter magasan, a kavicsréteg fölött agyagtapasztáson burkoló téglasort helyeztek el, majd újabb tapasztassál sík felületet képeztek. Erre helyezték az égetésre szánt téglákat, megfelelő légjáratok biztosításával, majd kívülről cserépdarabok és agyag felhasználásával letapasztották, csak a tetején hagyva nyílásokat. Égetés után a kavicsrétegig elbontották a kemencét. 1. VITRUVIUS 1988. 54-55. 2. Pannónia régészeti kézikönyve 1990. 184-185. 3. VALTER Ilona 1989.