Cseri Miklós szerk.: A Nyugat-Dunántúl népi építészete - A Velemben, 1995 május 29-31-én megrendezett konferencia anyaga (Szentendre; Szombathely: Szabadtéri Néprajzi Múzeum: Savaria Múzeum, 1995)
HORVÁTH Sándor: Keresztek, kőképek, kápolnák Vas vármegyében
vezéregyéniségei voltak. Szerepüket még a részletek ismerete nélkül sem lehet eléggé hangsúlyozni. Hihetőleg nekik köszönhető, hogy az egyházlátogatási jegyzőkönyv idejére, a 18. század közepére a Pinka-mente valóságos kis szigetté, - úgymond - szent völggyé változott, amennyiben a szabadtéri szakrális emlékek számából erre következtethetünk. (Pornó, Alsóbeled, Pokol, Pinkamindszent - a pornói apátság részeként - 1640-től egyaránt a soproni jezsuitákhoz tartozott.) Említettük már a renoválásokat, de nem beszéltünk a színezésről. A vaskeresztesi Szentháromság-szobron piros, barna és fekete festés nyomai figyelhetők meg. Számos ma ismert szabadtéri szakrális emlékünket újra meg újra színesre festenek. Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy ez csak a közelmúltra - az előző néhány évtizedre jellemző. Eközben megfeledkezünk arról, hogy a templomokban, kápolnákban álló szobrokat is gazdagon festették, nemegyszer aranyozták. Évszázadokkal ezelőtt pedig rendszerint a templomok külsejét is színezték: ha nem freskókkal ékítették a külső falakat - mint Vas megyében az őriszentpéteri és a sorokpolányi templom esetén -, akkor legalább mértaniasan díszítették - mint a nemrégiben feltárt nardai templomnál 51 és más, gótikus- és reneszánszkori falazatú szentegyházaknál látható. Emellett pedig nem téveszthetjük szem elől, hogy az ellenreformáció igyekezett a barokk minden pompáját bevetni. Tehát nem csak az időjárás elleni védelemül festették mind a fából, mind a kőből készített szabadtéri szakrális emlékeket, hanem a nagyobb - esztétikai, érzelmi - hatás kedvéért is. A pusztán anyagvédelmet szolgáló, gondozottságot mutató egyszínű festések nyomán kaphatták a szabadtéri szakrális emlékek a színre utaló jelzős előtagot: így beszéltek aztán fehérképről, vöröskeresztről. 52 A színes festésre más - korábbi - nyomok is utalnak. A sitkei Felsőbüki Nagykastély előtt 1734-ben Niczky Borbála állíttatott fel egy „Búsuló Krisztus" típusú szobrot. Az 1992 végi 1993 eleji restauráláskor a tisztításnál három festékréteget találtak: a legrégibb piros volt. Utána barnára, majd kékre festették a Fájdalmas Krisztus-szobrot. 53 Ha feltételezzük, hogy állításakor már színezték a sitke szobrot is, akkor az a keresztesi szoborral azonos időszakban történt, Hogy ne csak feltételezésekre alapozzuk azt, hogy már e szobrok állításánál - a barokk korban - festették azokat, egy 17. század végi fraknói (Frochtenstein) példával támasztjuk alá az eddigieket. Az Esterházyak állította fraknói Mária-szobor állításáról és környezete rendbetételéről ugyanis - szerencsénkre! - megmaradtak a számlák. Az 1694. május 17-i számlát finom aranyról, krétaporról, fehérítőről és ecsetekről állították ki. 5 ' 1 51. Lásd pl.: R HAJMÁSI Erika 1995. 55. 52. A vöröskeresztekről lásd SZILÁGYI István tanulmányát ebben a kötetben. SZILÁGYI korábbi dolgozata: 1990. 68-70. 53. A MÓDY Péter és KONKOLY György által restaurált szobor helyreállításáról a helyi sajtó is tudósított. Vas Népe 1993. július 24. 1. 54. „Am 17. Mai 1694 wird die Rechnung über '18 Bundt Fein Goldt 4 pfundt Pleyweiß... 1 Pfundt Staub Kreyden... 24 Maller Pembßl gelegt, am 31. Dezember 1694 wird berichtet, daß 'Zum gerüstmachen bey der Neuen Frauen Biltnus Seylen ... 6 fuhr Panckhladen' notwendig waren, die beiden Hofmaurer rechnen an 31. Dezember 1694 über das 'Ausmauern der Grundfeste bei der Frauen-Säule' und über die 'Setzung der Staffel' ab. Über 'Acht Eyserne Latern Ramben' legt ein Schlosser aus Mattersburg am 31. Dezember 1695 die Rechnung." MAYER, Josef 1984. 271.
