Cseri Miklós szerk.: A Nyugat-Dunántúl népi építészete - A Velemben, 1995 május 29-31-én megrendezett konferencia anyaga (Szentendre; Szombathely: Szabadtéri Néprajzi Múzeum: Savaria Múzeum, 1995)

HOFFMANN Tamás: Kerített udvarok

közvetítésével pedig gabonát adva el és ennek ellenében iparcikkeket vásárolva. A vidéken átalakultak a fogyasztási szokások. Eleinte a ruhadíszek, ünnepi öltözékdarabok, majd a bútorok, konyhafelszerelési cikkek tűntek fel, később azonban mesteremberek is, akik a városokban túlságosan sokan voltak már, úgyhogy nem termékeiket, hanem saját magukat exportálták. Köztük ácsok, kőművesek, akik a városi építészet tapasztalatait közvetítették a falvakba. A divat a 15-16. század óta mind nagyobb mértékben hódított vidéken. A divat hullámai természetesen elöntötték délen is a városok mögöttes tartományait. Toszkana, Romana, Emilia, Verona, Parma, Szavoya, Burgundia, Provance stb. parasztjai sem akartak elmaradni a csínosodás terén a polgároktól. Svájcban, Angliában, Flandriában, a Rajna völgyben, Thüringiában sokan követték példáikat. Kézzelfogható bizonyítékokat az ásató régészek tesznek közszemlére. Angliában például Gomeldon (Wiltshire) faluja a 13. században már át is épült, noha csak a 12. században húzták fel első épületeinek falait. Az első új lakóházat derékszögben emelték a régi épületre. A régi ház egyik végében az emberek, a másikban az állatok laktak, ahogyan az errefelé a kelta idők óta szokásos volt. Most az egyik házrészben laktak az emberek, a másikban pedig az istállót alakították ki. Volt olyan udvar is, ahol még egy kis csűrt is építettek. Csakhogy ezek az új épületek nem zárják három vagy pláne négy oldalról az udvart, mindössze jelzik a tulajdonosok azon igyekezetét, hogy a fontosabb gazdasági szükségleteket épületben akarják megoldani, azon kívül, hogy maguknak az állatoktól elválasztott otthont építenek. Hangleton (Sussex) négy gazdaságból álló 13. századi tanyabokra is átépült a 15. századra. Négy oldalról határolt egyetlen gazdaságot alakítottak ki. Az egyes épületek is nagyobbak lettek mindenütt. Wharram Percy (Yorkshire) ásatásából az derül ki, hogy a vaskori és a római időkben már lakott tanyacsoportban 800 táján templomot építettek. Ide járt a környék népe imádkozni és itt földelte el halottait. A 12. századra a tanyacsoportot egy teleksoros elrendezésű falu váltotta fel. A templom alapításától számított hatszáz éven át lakott falucska házai közül a nagyobbak a kelta időkből megszokott épületek voltak: egyik részüket-a jószág, a másikat a család foglalta el. A 13. században a falutól északra egy majort alakítottak ki. Ebben az időben majd húsz család, lagalább száz ember élt itt. Az emberek a majorban és a saját gazdaságukban dolgoztak. A leletekből sanjos nem lehet kisütni, hogy a major építése előtt hány telek volt a faluban és mennyire telepített - gyaníthatóan - az uraság jobbágyokat. A major azonban a 14-15. század fordulóján tönkrement, majd nemsokára a falu házai is elnéptelenedtek. Wharram Percy parasztházai kezdetben 7x4 m alapterületen épültek. A méretek a korszak végére megkétszereződtek. Időközben felhagytak a cölöpök ácsolataival és kőből, téglából húzták fel a falakat. A cölöpházak tetőszerkezetét három, a ház padlószintjébe ásott függőleges gerenda tartotta. A kőfalak már nagyobb terhet bírtak el, nem is alkalmaztak ekkor már szelement, a gótika valamennyi tartományában szokásos gerendaácsolat jött divatba (ezt hazánkban az ún. jármos csűrök bizonyítják - kevés kései emlékeként a gótika hagyományainak). Az istállók a házakban voltak, nem külön épületekben. Minden arra vall, hogy a teljesítmények