Cseri Miklós szerk.: A Nyugat-Dunántúl népi építészete - A Velemben, 1995 május 29-31-én megrendezett konferencia anyaga (Szentendre; Szombathely: Szabadtéri Néprajzi Múzeum: Savaria Múzeum, 1995)

NAGY Zoltán: Körmend belváros kézműves házainak népi építészeti tanulságai az 1826., 1834. évi tűzkár-jegyzőkönyvek és más kiegészítő források adatai alapján

felől" - tehát az épület megítélése szempontjából legszembeötlőbb helyen lévő részen - a szobát-konyhát és kamarát „cserép sindelre" fogja építeni. Az eddigi gyakorlatnak megfelelően viszont csak akkor kerül az épület cserép alá, ha falait már mind téglából építették. Az országos összeírás évében két ökre és egy tinója is van, tehát - bár földjeinek számát nem ismerjük, csak 1824-ben fizetendő adóját (28 f 57 x) - azt gondolhatjuk, hogy hasonlóan mint Házas Ferdinánd csizmadiának vagy Rettenbacher András asztalosnak, akik jobbágyi mivoltukból adódóan hasonló mértékben adóztak, 10-12 hold földje, 2-3 hold rétje lehetett. A birtok megmunkálásához egy szolgálót is felfogadott. Nem tudjuk, hogy a Templom utca 131. sz. alatt élő 14 f 18 x-t adózó Riedl Pál 3. classisba sorolt jobbágy, kinek hét derékból álló házában két szoba és egy konyha téglából, bolthajtásra épült vér szerinti vagy csak névrokona a szomszédban, a 130. sz. alatt lakó Riedl Vince bábsütő mester, házas zsellérnek, csupán azt állapíthatjuk meg, hogy a városban ugyanilyen névvel rajtuk kívül mást nem illettek. A katolikus vallású, 1828-ban 39 évesen mester négy évvel korábban a zsellérek által fizetett adótartomány közepén helyezkedett el, 13 forint 36 krajcárjával nem fizet sokat, legalábbis 10 évvel később megfigyelt vagyoni állapotjához képest, amikor is udvarán két ház állott. „Az éjszaki részen három derékból álló kéményes konyhára téglábul, nemkülönben az első ház (tehát az utca felőli) is hasonlóképpen három derékra kéményre volt. " A plébánia mellett lévő épületeknek azon kívül, hogy tetejük leégett, más bajuk nem esett. Hanem a jegyzőkönyv egy udvarban lévő épületről is említést tesz, melyet „capulálni szükséges", ami talán műhely vagy sütőház lehetett, az elhelyezés miatt a fentebb két egymás mögött álló épülettel nem vehetjük azonosnak. Ha a feltevés igaz lenne, akkor megérthetnénk, hogy pusztultak el a „mézes bábos" 360 forintot érő sütő eszközei, 22 (!) köböl liszt, 1000 (!) forintot érő méz és viasz és még jelentős tételként 200 (!) forintot érő kamara eszköze. Azt sem tudjuk, miből készült a háza(i)nak fedele, de 600 forintra számolt héjazat akár zsindely vagy tetőcserép is lehetett. A fundus hosszában egymás mögött lévő szoba-konyha-kamra (hátsó) szoba-konyha-kamra beosztású ház(ai)t ez időben rajtuk és egy szolgálólányon kívül más nem lakja, leglábbis az összeírásokból 1824-ben, 1828-ban és a tűz idején 1834-ben az épületekben árendátort nem találunk. A funduson sem istállót, sem pajtát nem lelünk, így feltehetjük, hogy Riedl Vince, aki 1828-ban „legény nélkül maga folytatja mesterségét", s az iparűzés után a „város cassájához" évente 4 forint 16 x-t fizet nem gazdálkodik, vagy ha mégis, akkor a földjeit mással művelteti, a búcsúkra, vásárokra áruját fuvarossal, talán éppen Riedl Pállal szállíttatja. E feltevést ugyan semmi sem támasztja alá, de mégis érdekes, hogy mindketten mindkét ház tulajdonát 1828-at követően Málics József, illetve Kedli Mihály csizmadiáktól egy időben szerezhették meg. Jóhírű szabónak kellett Bukál Andrásnak lennie, házas zsellér létére első osztályba sorolták. Háza ugyancsak a templomhoz vezető utcában volt, a 132. sz. alatt. „Négy derék, mely téglából kéményre volt" megmaradt, csak a fedele égett le, hátul két épület, mely közül az egyik biztosan fonásból készített istálló volt. Kamrája vagy pajtája földig égett. Ő is legény nélkül dolgozott. A 47 éves, katolikus vallású szabómester 1816-ban, 29 éves korában