Cseri Miklós szerk.: A Nyugat-Dunántúl népi építészete - A Velemben, 1995 május 29-31-én megrendezett konferencia anyaga (Szentendre; Szombathely: Szabadtéri Néprajzi Múzeum: Savaria Múzeum, 1995)
NAGY Zoltán: Körmend belváros kézműves házainak népi építészeti tanulságai az 1826., 1834. évi tűzkár-jegyzőkönyvek és más kiegészítő források adatai alapján
is tartalmazó helyszíni szemle után készült jegyzőkönyvek állnak rendelkezésünkre. A tűzeseteket térképre vetítve (1. térkép) megállapíthatjuk, hogy van olyan terület, mely háromszor, sőt négyszer is elégett tizenöt-húsz év alatt. A területileg kicsi, de tűzben sokat szenvedett nyugati háztömb nem alkalmas beható vizsgálatra. A Kapu és Templom utca közti négy utcasornyi terület viszont annál jobban kínálkozik az összehasonlító vizsgálatra, mivel mind 1826-ban, mind 1834-ben a házak állapotáról, az elégett épületrészekről, illetve tűzben elpusztult ingóságokról is képet alkothatunk. A jegyzőkönyvek azonban a két időpontban más-más szempont szerint készültek, így egymással csak részben összevethetők, adataik egymást kiegészítik. Az 1826. évi tűzkárjegyzőkönyvek Sorszámozással és „mappa számmal" - ez utóbbi a korabeli „nem hivatalos" házszámmal megegyező számozás - ellátott jegyzék a kárvallott nevét, mesterségét (földműves, csizmadia mester stb), illetve nőknél a családi állapotot (özvegy), mester jogon a volt férj iparát is megnevezi. Ezt követően megadja a vagyon alapján az osztálybasorolását 1 -3 classisig terjedően. Az, hogy az uradalom illetve a joghatóság mit értett vagyon alatt, itt nem derül ki. Ezt követően leírja az épületben elszenvedett kár becsértékét, illetve hogy mi nem égett el (I), végezetül megjegyzést fűz a leírtakhoz. Ez a megjegyzés a helyszíni szemlén talált tűzvédelem szempontjából elítélendő rendellenességeket tartalmazza: „hidasát az udvar közepibe építette", vagy a már korábban tervezett utcakiigazítással kapcsolatos teendőket rögzíti. Itt kerít sort a telek felmérésére is, ölben és lábban megadja a fundus utcáról való szélességét, hátsó szélességét, illetve a telkek szabálytalan négyszög alakjára nézve a középhosszukat is. A további „jegyzés" egy kérdésfeltevésre adott választ rögzít. Azt, hogy az épülettulajdonos hogyan kívánja házát átépíteni, újjáépíteni. E ponton szándékoltság olvasható ki a sematikus válaszokból. A kérdezés arra irányul, hogy vajon kéményre építi-e illetve téglából akarja-e konyháját falaztatni? A szándék világos, A füstöskonyhás házakat kevésbé tűzveszélyes kőkéményes - szabadkéményes - konyhájú épületté kívánják átalakíttatni, A cél érdekében meghatározott számú faltéglát lehet igényelni,: amit egy másik kimutatás szerint 1826-1828 között a helyszínre is szállítottak, A rendszerint 1400 db faltégla egy nagyméretű másfél sukkos bolthajtásos, szabadkéményes konyha felépítésére volt elegendő, amit mint látni fogjuk, többen teljesítettek is. A másik kérdés az épület héjazatának felújítását szorgalmazza, Ez is irányított felmérést takar. A válaszadók többsége ekkor még a hagyományos zsúphoz ragaszkodik, de a módosabbak már egyes esetekben házuk egészét, sőt ritka kivételként gazdasági épületeiket is cserépre kívánják venni. A jegyzőkönyvekből piszkozati és tisztázati példányok is megmaradtak, s az adatokat összevetve sem az esetleírások, sem a megjegyzések nem egyeznek meg. E jegyzőkönyvben az épületekről többségében csak elnagyolt képet kapunk, legtöbbször a megmaradt épületrészek „derekak" számát és építési anyagát ismerhetjük meg, legfeljebb arról szerzünk tudomást, hogy vane a háznak kéményes konyhája, vagy a korszerűsítésnek itt még semmi nyoma.