Cseri Miklós szerk.: A Kisalföld népi építészete - A Győrött 1993. május 24-25-én megrendezett konferencia anyaga (Szentendre; Győr: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, Xantus János Muzeum, 1994)

FILEP Antal: Nagytáji egységesség és regionális tagolódás a Kisalföld építő kultúrájában

ELPUSZTULT ÈPULEWy. 1. kép. L-alaprajzú épület Markotabödöge (Győr-Moson-Sopron m.), Fő u. 126., 11974. minológiát. Egymás szomszédságában fekvő községek, község-csoportok megjelölései hangtanilag, lexikailag mozaikszerűen tagoltnak mutatkoztak. E mögött a 16. és a 17. századi nagy migrációs hullámok hatására kell gondolnunk. A török előli menekülést a családnevek is tükrözik, de világosan szólnak erről az egykori összeírások is. (Gondoljunk FÉL Edit kocsi megállapításaira is.) E téma további kutatása és mélyebb elemzése nem tárgytörténeti vonatkozású, behatóbb elemzésre nem vállalkozhatunk. (Objektív okokból később le is kellett mondanunk az ilyen adalékok kiterjedtebb gyűjtéséről.) A Kisalföld magyar nyelvterülethez tartozó része teljes egészében a földfalazatok világához tartozott. A folyó menti árterek környékén, különösen az 1954-es árvíz élményei alapján, sokat beszéltek a tradicionális sövényfalú házakról, a nagyobb nádas vizek körzetében pedig élő gyakorlat maradt a nádfalkészítés is, hiszen a pajták, szénatároló színek közkedvelt anyaga maradt. Jellemző eset: 1958 decemberében (a tsz-szervezést megelőző hetekben) egy idősebb ásványrárói asszony a tóközi, fehértói nádazókkal házvégi pajtát építtetett, ennek bizonyos munkafolyamatait dokumentálhattuk. Ez az őskorig visszavezethető technika csak annyiban változott, hogy a vessző, folyondár, szalma kötözőanyag helyett újabban dróttal dolgoztak a nádazók. Az önálló gazdálkodás utolsó periódusában és a tsz-szervezést követő első nagy átépítési hullámban meghatározó arányú volt a kalodás (önhordó zsalus) falverés (tömés - helyi szóval). A sárfalas épületek aránya sem volt elhanyagolható, azonban 1943 utáni alkalmazásával a magunk gyűjtési pontjain nem találkoztunk. Szűkebb körzeteket kivéve (ilyen például Nagymegyer), nem ismerték a vályogoX. (Igaz, a nagymegyeri előfordulás a nagyon archaikus, óriás méretű vályogformát mutatta.) A táj északnyugati szegélyén MORVAY Judit nyomára akadt az ennél is régibb vetőforma nélkül készülő törekes, szalmás szárított sár építőelemnek is. (A vályog szó maga is eredetileg vetőforma nélkül kialakított falazóelemet jelentett, amint azt az etimológiai elemzés tisztázta.) A vályoggal ellentétben gyűjtéseink során gazdagon adatolható volt a