Cseri Miklós szerk.: A Kisalföld népi építészete - A Győrött 1993. május 24-25-én megrendezett konferencia anyaga (Szentendre; Győr: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, Xantus János Muzeum, 1994)
TAKÁCS Miklós: Falusi lakóházak és egyéb építmények a Kisalföldön a 10-16. században (Kutatási eredmények és további feladatok.)
zott. A Ménfőcsanak-Szeles-dűlői 2-es, 88-as, 477-es és 486-os, vagy a Lébény-Kaszás-dombi 152-es objektum alapján személyesen is meggyőződhettem MÉRI István ide kapcsolódó állításának igazáról. Ő ugyanis már a Tiszalök-rázomi kemencebokrok alapján felhívta a kutatás figyelmét arra, hogy az egy munkagödörhöz tartozó sütőfelületeket nem egyszerre használták. 121 A Kisalföld szabadban álló kemencéire, de az itteni veremházak agyagkemencéire is vonatkoztatható azon megállapítás, hogy sütőfelületükbe aránylag ritkán tapasztottak hőtárolási célzattal edénytöredékeket. 122 Sokkal gyakrabban kerül elő az átégett sütőfelületben aprókavics (486/1., 486/3. obj.), patakkavics vagy kőtöredék (96., 159., 186., 237., 417., 477/3., 636. stb. obj.) (13. kép). A külső kemencék időrendjéről csak annyit jegyeznék meg, hogy egyrészt az ilyen objektumok a Kisalföldön megtalálhatók az Árpád-kornak mind a korai, mind pedig a kései szakaszában, másrészt pedig nem találtam olyan alaprajzi jellegzetességet, amely alapján a 10-13. századon belül kisebb időrendi csoportokat lehetett volna szétválasztani. A külső kemencének egy, az előzőnél jóval ritkább típusát is meg lehetett figyelni a Ménfőcsanak-Szeles-dűlői (233., 272., 318., 548., obj.) és LébényBille-dombi (33., 94., 226. obj.) leletmentésen (14-16. kép). E változat legfontosabb jellegzetessége az, hogy az „átlagos" külső kemencékkel ellentétben munkagödre is, és az agyagba vájt, boltozott sütőfelülete is erősen lejt (Az erősen lejtő munkagödör szemléltetésére a Lébény-Bille-dombi 94-es objektumnak a padlószint alá nyúló, ún. negatív bontással dokumentáltuk hosszmetszetét.) (17. kép). Ezen igencsak szembeötlő formai jegy miatt javasolom megnevezésére MÉRI István nyomán, de az általa alkalmazott szakkifejezést némileg bővítve az aknakemence szót. E kemencéknek nemcsak az erősen lejtő, sokszor lépcsősen kiképzett munkagödrük révén különböznek az „átlagos" formaváltozattól. Egy további eltérés, hogy a boltozott kemencerész erősen átégett aljáról hiányzik az egyenes aljú típus esetében általános, agyagból tapasztott sütőfelelület (17. kép). A vízszintes aljú külső kemencékhez hasonlóan az aknakemencék nagysága is igencsak eltérő. Általában két méter körüliek, de a Lébény-Bille-dombi 33. objektum hosszúsága (16. kép) ezzel szemben az öt métert is meghaladta. Egyelőre nem lehet teljesen egyértelmű választ adni arra az igencsak logikus kérdésre, miért alakult ki az „átlagostól" eltérő aljú kemenceváltozat? A válaszhoz ugyanis nézetem szerint mind az egyenes, mind pedig a lejtős aljú külső kemence használatának módját kellene jóval pontosabban ismerni. Az aknakemencével kapcsolatosan mindenképpen érdemes kiemelni azt, hogy egyrészt az agyagba vágott, boltozott kemencerész következetesen mindig igen erősen ki van égve. Másrészt pedig, eddig egyetlen esetben sem került elő kézműipari tevékenységgel 121. MÉRI István 1964. 18-19. 122. A Kisalföld területén csak egy lelőhely, Koroncó-Bábota esetében találtam utalást arra, hogy egy ház kemencéjének sütőfelületét edénytöredékekkel rakták ki. Ezen objektumot azonban igen rosszul dokumentálták, így csak néhány rövid utalás, illetve a cserepekből összeállított cserépbogrács alapján következtethetünk a tüzelőberendezés alakjára: GALLUS Sándor 1942. 45.; SZÓKÉ Béla 1955. 87., 3. ábra; TAKÁCS Miklós 1986. 35., 10. tábla 1.
