Cseri Miklós szerk.: A Kisalföld népi építészete - A Győrött 1993. május 24-25-én megrendezett konferencia anyaga (Szentendre; Győr: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, Xantus János Muzeum, 1994)
TAKÁCS Miklós: Falusi lakóházak és egyéb építmények a Kisalföldön a 10-16. században (Kutatási eredmények és további feladatok.)
a Kisalföldön is ez az Árpád-kori falufeltárások leggyakoribb telepjelensége. 116 Az általános helyzethez hasonlóan a kisalföldi kerek vermek oldalfala is lehet egyenes vagy kiöblösödő, aljuk pedig ívelt, vagy ritkábban vízszintes (9. kép). Elég gyakori lehetett a falak tapasztása vagy kiégetése is, bár ennek elterjedtségét a részletes közlések alacsony száma miatt még nem lehet pontosan vizsgálni. A tárolás témakörhöz kapcsolódik azon objektumtípus is, amelynek létezésére szintén a Ménfőcsanak-Szeles-dombi leletmentésen figyeltem fel (607. obj.) (11. kép). A szakirodalom tanulmányozása azonban arra döbbentett rá, hogy ilyen telepjelenségek már több lelőhelyen is feltűntek a Kisalföld északi részén, 117 viszont az ásatok részéről nem mindig irányult rájuk a megfelelő figyelem. Általában a tárolóvermek körében szokás tárgyalni olyan lekerekített négyszög vagy téglalap alaprajzú, egy, másféi vagy maximum két méter oldalhosszúságú gödröket. Ezek nem csekély hányadának egy további jellegzetessége, hogy bennük különböző alaprajzi elosztásban karók helyére utaló cölöplyukak is elő szoktak kerülni. Ezen objektumtípust nagy valószínűséggel egy olyan föld alatti tárolóhelyiségként értelmezhetjük, amelynek feltehetően valamilyen tetőszerkezete is lehetett. Az összehasonlító anyag csekély száma miatt e veremtípus Kisalföldön belüli területi elterjedését még nem érdemes részletesebben elemezni. Keltezéséről is egyelőre csak annyit lehet megállapítani, hogy ilyen telepjelenségek nemcsak az Árpád-kor végi falvak jellegzetességei. Két jellegzetes példájuk ugyanis éppen a fentebb már említett 10-11. századi Ménfőcsanak-Szeles-dűlői telepfeltáráson kerültek elő. A kisalföldi Árpád-kori falufeltárások egy következő objektumtípusáról, az ún. szabadban álló vagy külső kemencéről" 8 szóló fejezetet úgy igyekeztem felépíteni, hogy a terjedelmi korlátokra való tekintettel a más vidékek leletanyaga alapján már leírt jelenségeket csak röviden említem. Az általam átnézett vagy feltárt telepásatások közt ugyanis többségében olyan külső kemencéket találtam, amilyeneket MÉRI István 119 és tanítványai 120 a Kárpátmedence más részein már feltártak és alaposan fel is dolgoztak. Tehát a Kisalföldön is számos példája van e tüzelőberendezésnek, amely általában egy boltozott, kerek sütőfelületű agyagkemencéből és a hozzá csatlakozó ovális alakú munkagödörből áll. Az egyes kisalföldi külső kemencék méretei igen különbözőek lehetnek. így például a legkisebb Ménfőcsanak-Szeles-dűlői sütő-főző berendezés (441. obj.) munkagödrével együtt is csak mintegy másfél méter hosszúságú volt, de ugyanezen a lelőhelyen kibontottunk négy darab négy méternél is hosszabb külső kemencét (417., 418., 438., 588. obj.). Elég ritkán ugyan, de a Kisalföldön is feltűnik az ún. kemencebokor (12. kép), azaz amikor egy nagyobb méretű munkagödörhöz több sütőfelület is csatlako116. Ezen objektumtípusról összefoglalóan érkezett: IKVAI Nándor 1966. 343-375.; valamint a közelmúltban BÉRES Mária 1987. 25-34. 117. Ezeket összefoglalta HABOVSTIAK, Alojz 1985. 103-110. 118. E telepjelenségről általános érvénnyel értekezett: MÉRI István 1952. 60-61.; MÉRI István 1963. 273-280.; MÉRI István 1964. 36-39.; MÉRI István 1969-1970. 81.; FODOR István 1985. 51-70. 119. MÉRI István 1963. 273-280. 120. KOVALOVSZKI Júlia 1960. 38.; KOVALOVSZKI Júlia 1980. 40.
