Cseri Miklós szerk.: A Kisalföld népi építészete - A Győrött 1993. május 24-25-én megrendezett konferencia anyaga (Szentendre; Győr: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, Xantus János Muzeum, 1994)
TAKÁCS Miklós: Falusi lakóházak és egyéb építmények a Kisalföldön a 10-16. században (Kutatási eredmények és további feladatok.)
kaszról", amelyre kőkemence melletti bejárat lenne a jellemző. 107 Igaz ugyan, hogy ezen alaprajzi elrendezésnek is van példája e tájegységben, méghozzá két helyen is: Kernenden (Kamenín, Szlovákia) 108 és Tatabányán.™ 9 Az itteni házak kőkemence melletti lejáratának értelmezésénél talán abból a leghelyesebb kiindulni, hogy mindkét lelőhely a Kisalföld keleti peremén fekszik, ahol már nagy lehetett a szomszéd tájegységek (például a Dunakanyar, illetve az Ipoly mente) hatása. Fentebb idézőjelek közé tettem a „házfejlődés" szót, ezzel próbálva meg kifejezésre juttatni azt, hogy a közelmúltban nyilatkozó több régészhez 110 hasonlóan, nézetem szerint sem beszélhetünk a veremházak kapcsán igazi tipológiai fejlődésről. így a fentebb csak elég röviden leírt eltérések is inkább csak alakváltozatként kezelendőek. Az egyes szerkezeti megoldások vagy tüzelőberendezés-típusok az Árpád- és Anjou-koron, azaz a 10-14. századon belül általában csak egy-egy kisebb időszakra jellemzőek. Az időrendi átalakulás legfontosabb fordulópontja a 11. század vége és a 12. század eleje. Az ennél korábbi veremházakban általában kőkemence állt, de feltűnik a 10-11. században a Kisalföld Árpád-korára jellemző őszes többi tüzelőberendezés-típus is, igaz a kőkemencénél valamivel ritkábban. így van néhány példája a kőtűzhelynek, a fűtőgödörnek, valamint a később igen népszerűvé váló agyagkemencének is, és néhány esetben előfordult az is, hogy egy veremházon belül építettek kő- és agyagkemencét is. A tetőszerkezetet nagyobbrészt két szelemenágas tartotta, de igen sok egyéb szerkezeti megoldás is adatolható. A lakógödörbe pedig rendszerint a tüzelőberendezéssel szembeni sarokban lehetett belépni, bár előfordulhatott az is, hogy a bejárat a kőkemence mellett nyílt. A 12. század elején induló és egészen a 14. század közepéig tartó második szakasz jellegzetessége az egységesedés. Az öt tüzelőberendezés-típus közül úgy tűnik, csak a veremház sarkába agyagból épített vagy az oldalfalba vájt kemence maradt meg. Ugyanígy a tetőszerkezet támaszainak megoldásában is jóval egységesebb az Árpád-kor második felének kisalföldi veremház építési gyakorlata. Általános a két szelemenágasos megoldás, bár emellett más alátámasztási rendszerek is feltűnnek, igaz meglehetősen ritkán. Azon, sajnos elég ritka esetekben, amikor a bejárat helye megfigyelhető volt, az továbbra is a tüzelőberendezéssel szembeni sarokba nyílt. 107. A Garamtól északkeletre elterülő vidékre, azaz a Felvidék középső és keleti részére tartja ezt jellemzőnek: BALASSA M. Iván 1985. 63-64. 108. NEVIZÁNSZKY Gábor 1982. 5-7. ábra. 109. 1/1977. ház: VÉKONY Gábor 1980. 28-29.; VÉKONY Gábor 1988. 286. 110. Lásd például: BÓNA István 1988. 410.: „A XIV-XVI. századi magyar fejlődés tehát nem technikai kérdés, nem is általános evolúció, hanem sajátos és sikeres magyar fejlődés. " Sokkal határozottabban fogalmaz e tekintetben: MESTERHÁZY Károly 1991. 74.: „Mindezeketfigyelembe véve, a kétosztatú lakóház kialakulását olyan folyamatnak tekintem, melynek kezdetei a felszíni cölöpvázas építményekkel, a városi házépítészettel és a földesúri kúriákkal együtt a 12. század elé nyúlnak vissza. A kétosztatú lakóépületek azonban csak a 13. században lesznek gyakoribbá, és csak a 14. században szorítják ki a gödörházakat. "
