Cseri Miklós szerk.: A Kisalföld népi építészete - A Győrött 1993. május 24-25-én megrendezett konferencia anyaga (Szentendre; Győr: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, Xantus János Muzeum, 1994)

GUDMONNÉ Fülöp Ilona: Népi építészet a Kisalföld északkeleti felén

7. kép. Jellegzetes érsekújvári ház és kapu. Ismeretlen szerző felvétele az 1930-as évekből. Az ajtók és ablakok helyét a rakott sárfalban már kihagyták, „kisaluzták". Kamocsán az ablaknak csak egy piciny rést hagytak, „méretre" csak később faragták ki. A rakott fal térhódítását századunk folyamán azzal magyarázzák, hogy építése könnyebb és nem igényel annyi drága segédanyagot (horogfák, deszkák), mint a döngölt falé. A vályogot (nyerstégla, sártégla, szlovákul: surová tenia, sverepá tíhla, kotovica) csupán a II. világháború után kezdték szélesebb körben alkalmazni (kivétel Tótmegyer, ahol a múlt század végi házak is vályogfalúak), de a döngölt és rakott sárfalat teljesen sehol sem szorította ki. Legtöbb esetben csupán közfalak húzására használták. Az égetett tégla használata a II. világháború után terjedt el, és az 50-60as évek folyamán szinte teljesen kiszorította a hagyományos építőanyagokat.