Cseri Miklós szerk.: Dél-Dunántúl népi építészete - A Pécsváradon 1991. május 6-8 között megrendezett konferencia anyaga (Szentendre; Pécs: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, Janus Pannonius Múzeum, 1991)

Tarján Gábor: Fáziskülönbségek a dél-dunántúli népi építkezés 18-19. századi történetében

FÁZISKÜLÖNBSÉGEK A DÉL-DUNÁNTÚLI NÉPI ÉPÍTKEZÉS 18-19. SZÁZADI TÖRTÉNETÉBEN TARJÁN GÁBOR HAAS Mihály a pécsi Lyceum hittudományi és történelem tanára 1845ben Baranya c. földirati és statisztikai művében az alábbiakat írta: „A németek házai általában tagosok, elég magasságúak és többnyire két vagy három szobával ellátvák és sok helyen cserépzsindellyel födvék(. . .) Újabb időkben örömmel tapasztalni, hogy több magyar jobbágy is cseréppel kezdi födni a házát. (. . .) A magyarok és ráczok épületei általában véve kisebbek és sok helyütt kémény nélküliek. A régebbiek sövényből fonvák, 7-8 lábnyi magasok és csak "szobácskákból és konyhácskákból" állanak. Mindenfelé azonban újabb időkben a magyar és rácz pór is téglából, válogból kezdi lakát építeni, és pedig két szobával, konyhával és némelly helyen kamrával. . ."

1 A korabeli leírásokhoz hasonlóan HAAS Mihály is felfigyelt a népi építkezésben megmutatkozó eltérésekre, különbségekre, amelyeket etnikai okokkal magyarázott. Vizsgáljuk meg, hogyan alakult területünkön a 18-19. században a népi építkezés, mi vezetett az egyenlőtlen fejlődéshez és hogyan jött iétre az integráció! A források tanúsága szerint a török uralom végére a Dél-Dunántúl gyéren iakott, hasznavehetetlen földdé vált. A területen a honfoglaláskor óta helybenlakó, a hódoltság alatt reformátussá lett magyarság csoportjai és délszláv néptöredékek éltek. A középkor végi viszonylagosan magas szintű fejlődés visszaesett, egyedül Baranya területéről közel 300 település tűnt el nyomtala1. HAAS Mihály 1845. 43.