Cseri Miklós szerk.: Dél-Dunántúl népi építészete - A Pécsváradon 1991. május 6-8 között megrendezett konferencia anyaga (Szentendre; Pécs: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, Janus Pannonius Múzeum, 1991)

K. Csilléry Klára: Stíluskorszakok a Dél-Dunántúl népi építészetében

1. kép. Sövényfalú talpasház festett oromfala, „Vörös János ANNO 1810" felirattal. Páprád (Baranya m.). Gyarmati János vajszlói asztalosmester műve. KOVÁCH Aladár felv., 1925. (Néprajzi Múzeum Fotótára) naK ellenére is, amelyeK a 19. század első feléig - közepéig, tehát a megépítésüknek az időpontjáig - bekövetkeztek. Tömegükben, arányaikban megfelelnek ezek azoknak a két-háromosztatú, egy-szobasoros falusi házaknak, amelyek a 15. századra már az ország tekintélyes hányadában általánossá váltak.

2 Ami a dél-dunántúli házakra jellemző talpas vázat illeti, ezen szerkezeti újítás elterjedése a késő középkorra tehető. Általánosabbá válását szemléletesen jelzik - miként ZENTAI Tünde rámutatott -, a 15-16. századból a Zala megyei bánokszentgyörgyi és Somogy megyei volt battyáni (Balatonszentgyörgy mellett), illetve Baranya megyében az 1526-ban elpusztult mersei (Majs mellett) házaknak a feltárt maradványai.

3 Bár a szegények, szükségből még sokáig építették az otthonukat azzal a cölöpvázas szerkezettel, ami fejlődéstörténetileg megelőzte a talpasházat,

4 a tetszetősebb megjelenést kínáló újításokat elsődlegesen nyilvánvalóan a talpasházakat építő tehetősek alkalmazhatták. 2. SZABÓ István 1969. 41.; BARABÁS Jenő-GILYÉN Nándor 1987. 20-22.; ZENTAI Tünde 1987. 141. 3. ZENTAI Tünde 1987. 142., 145.; ZENTAI Tünde 1989b. 13. 4. ZENTAI Tünde 1987. 142.; ZENTAI Tünde 1989b. 11-12.