Cseri Miklós szerk.: Dél-Dunántúl népi építészete - A Pécsváradon 1991. május 6-8 között megrendezett konferencia anyaga (Szentendre; Pécs: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, Janus Pannonius Múzeum, 1991)

Zentai Tünde: A lakóház fejlődése a Dél-Dunántúlon

század elején és az 1860-as évek között Belső-Somogyban, Zselicben, a Dráva mentén és Nyugat-Ormánságban szerkezetében, külső megjelenésében egységes, s tőle a göcseji, Mura vidéki, Kis-Balaton és Marcali környéki sövényfalú talpasházak is csak egyes díszítőelemeiben különböznek. A drávai lapályon viszont a szabadkémény és a központi bejárat elterjedése már a 18. század végén megkezdődött. Úgy látszik, hogy a 19. század elején az alföldi és dunántúli háztípus zónája Ormánság közepén találkozott. Az alföldi ház hatása korán érződik a Drávaszögben és a szomszédos szlavóniai falvakban, ami jól érzékelhető a jugoszláviai kutatók által pannon háznak nevezett lakáskultúra elterjedési területén.

2 A szlavóniai magyar településeken az alföldi ház erősebb befolyása mellett délszláv vonások is tapasztalhatók, elsősorban a régi típusú, nyílttüzelős, szenesháznak hívott konyhában, amely egyes visszaemlékezések szerint keresztátjárós volt, hasonlóan a szlavóniai kuhinja-hoz, kuca-hoz és a szerbiai kuca-hoz, illetve a hercegovinai lucarnicá-hoz.

3 A talpasházak délnyugati területe és a dunai síkság által közrefogva, több szempontból átmeneti képet mutat a tolnai Hegyhát, a Kapós- és a Koppány mente. A faépítkezés itt is elég sokáig tartja magát, azonban a Zseliccel érintkező falvak kivételével a cölöpvázas fonottfalak uralkodnak. A hosszúágasos tetőszerkezet fönnmaradása, az egyenes végű tetőforma, a fölvert zsúpfedés, a tornác késői kibontakozása és jellege az Alföldhöz kapcsolják, bejárati rendszere, múlt századi füstöskonyhái viszont Somogyhoz fűzik. Sajátos színt jelent az ágasfás tetőcsúcs rövid lekontyolása. A szilárd házfalak korai megjelenési területein a szabadkéményes, központi bejáratú háztípus általánosnak tekinthető, de kontamináció is előfordul. A Kelet-Mecsekalján például a múlt század közepén a füstöskonyhás földfalú házak egybejáratúak voltak. A 19. század második felétől a keleti térségen belül a vályog- és vertfalú házak főként külsőségekben, a tornác és az utcai homlokzat formáiban és díszítésében különböznek. Itt kell megemlékeznünk a telepes németek építkezéséről. Mindenek előtt szeretnénk választ adni arra a már sokszor fölvetett kérdésre, hogy vane „német ház" a térségben. A lakóház alakulásának részletes vizsgálatába a német nemzetiség lakáskultúráját is bevontuk. Ebből kiviláglott, hogy nem alaptalan az a vélemény, amelynek BÉL Mátyástól kezdve sokan (pl. HÖBLING Miksa, HAAS Mihály, stb.) hangot adtak, tudniillik, hogy a németek házai a fejlődés élvonalát képviselik. Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy a német házakat kezdettől fogva egységes típus vagy német karakter jellemezné. Sőt, a levéltári forrásokból kiviláglik, hogy a letelepedéskor a helyi körülmények hatására az egyes vidékek német lakásai meglehetősen eltérőek. 2. VILFAN, Sergij 1970. 590. skk.; DJETVAJ, Nada 1985. 21.; FREUDENREICH. Aleksandar 1972. 100. - A "pannon ház" fejlett központi bejáratú, padlásolt, kéményes változata a 19. század végéig az egykori magyar alföldi tájakon kívül a Dráva-Száva közén egészen Muraszombat (Somota), Zumberak, Várasd (Varazdin) vidékéig terjed. 3. FREUDENREICH, Aleksandar 1972. 140-144.; PESIC-MAKSIMOVIC, Nadezda 1984. 106.; KOJIC, Branislav v. 1949. 161-162.: DEROKO. Aleksandar 1968. 12. 26.; PENAVIN Olga 1981. 84-85.