Cseri Miklós szerk.: Dél-Dunántúl népi építészete - A Pécsváradon 1991. május 6-8 között megrendezett konferencia anyaga (Szentendre; Pécs: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, Janus Pannonius Múzeum, 1991)

Zentai Tünde: A lakóház fejlődése a Dél-Dunántúlon

Azokon a területeken, ahol a kolonizációt erdőírtással kellett kezdeni, mint például a drávaszögi Keskenden vagy Vörösmarton, a németek fából építkeznek. Zselicben a meglévő házakba költöznek, s azok különbejáratú rendszerét egy ideig meg is őrzik.

4 A kamarai uradalmak területén a telepesek számára kidolgozott tervek alapján építik a korabeli viszonyokhoz mérten fejlett szabadkéményes, egybejáratú házaikat. A múlt századi német házak általában ezt a színvonalat tükrözik.

5 Az új hazában - bár indulásuk nehézségektől volt terhes - számos kedvezmény segítette őket. Gyors haladásuk, a technikai vívmányok befogadására való készségük, minőségi igényeik azonban elsősorban azzal magyarázhatók, hogy a magyarországinál fejlettebb vidékekről jöttek, jelentős számú iparossal együtt.

6 Valószínűleg az áttelepült ácsok tevékenységét jelzi a fachwerk „átplántálása". Ennek a valóban sajátos német építkezésnek mára kevés emléke maradt. Egyik szép példája a pécsváradi talpas-vázas vályogfalú, gerendarácsos oromfalú, kétszintes padlású Marxmalom a 18. századból, s egy maroknyi fachwerk oromfal Tolnában és Baranyában. FÉNYES Elek a múlt század közepén Bonyhádon még fachwerk lakóházat is talált, de ekkor már a fachwerk oromzatnak inkább csak a hidasi házéhoz hasonló vakolat imitációi készülnek. Adélén szomszédos szlavóniai falvakban GARAY Ákos a 20. század elején még két régi fachwerk házat tudott fényképezni.

7 A gerendavázas ormú tetőknél kevésbé feltűnő, de mégis jellegzetes a 19. század végétől terjedő esztergált oszlopú tornác, amelyet a bonyhádi oszlop fémjelez. Hasonlóképpen, elsősorban a németek körében találhatók a bővített családot befogadó hosszúházak. Jobban tapasztalható nálunk az alaprajz kétsorossá bővítése. Az utóbbi azonban nem nemzetiségi sajátosság, hanem a városi és magasabb társadalmi rétegek fejlődéséhez való gyorsabb alkalmazkodást jelzi, ugyanúgy, mint a tégla, a tetőszék, a cserép, a padló vagy a zárt tüzelő korábbi alkalmazása. Fontos kérdés az is, hogy az általuk megvalósított színvonalnak milyen hatása volt. Sajnos, a súlyos asszimilációs problémák miatt, amelyek csak a 20. században simultak el teljesen, példamutatásuk nem érvényesült közvetlenül. Legnagyobb befolyást az iparosok tudtak környezetükre gyakorolni. A kőművesek, az ácsok, a zsindelykészítők, az esztergályosok, stb. között jelentékeny a németek száma. Egyes technikákat, például a viklis mennyezetet ők terjesztették el. A Dél-Dunántúl német lakosságának házkultúrájáról általánosságban megállapítható, hogy elsősorban a mezővárosi-, a központi alföldi területeken korábban kialakult mintához igazodik. Ugyanakkor egyes vidékeken például Pécsvárad, Bonyhád és Keszőhidegkút környékén folytatják a magukkal hozott építőhagyományt. A múlt század derekán azonban a német elemek lassan elkopnak 4. ÉBNER Sándor 1931. 99. 5. Hasonló a helyzet Veszprém megyében is. Ez már JANKÓ János tanulmányából (1902) is kiderül, annak ellenére, hogy ő tévesen e fejlettebb házakat németnek minősíti. Elméletének cáfolatát lásd: H. CSUKÁS Györgyi 1987. 647-657. 6. A betelepedés körülményeiről lásd: SZILÁGYI Mihály 1983. 33-168.; EIMANN, Johann 1965.; ANDRÁSFALVY Bertalan 1978. 335-346.; BALASSA M. Iván 1988. stb. 7. GARAY Ákos 1910. Néprajzi Múzeum Fotótára 11606: Kórógy (Szerem m.), 11675: Haraszti (Verőce m.) Jugoszlávia