Cseri Miklós szerk.: Dél-Dunántúl népi építészete - A Pécsváradon 1991. május 6-8 között megrendezett konferencia anyaga (Szentendre; Pécs: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, Janus Pannonius Múzeum, 1991)

Barabás Jenő: Népi építészeti régiók a Dunántúlon

1. kontyos 2. csonkakontyos 3. deszkás orom 4. vakolt tégla v. vályog orom 5. egybeépült sima utcai homlokzat 6. vízvetős orom 7. vegyes ormok 8. kép. Hagyományos házoromtípusok. . .(252. t.) nyezetgerendák neve. Egységet mutat a láncon függő bográcsban való főzés gyakorlata és egyes oromformák. Ami az építkezési régiók, házterületek kérdését illeti - tehát a kiinduló problémák -, erre a felelet szemlézésünk után sem egyértelmű olyan értelemben, hogy bizonyos feltevéseket megerősített, másokat nyitva hagyott, illetve új gondolatokat támasztott. A térképek tanúsága szerint nem vitás, hogy a Közép- és Délnyugat Dunántúl önálló karakterű, több mikrokörzetből összetevődő házterület, amelynek határai is jól kirajzolódnak, nagyjából a Szombathely-Pápa-Székesfehérvár-Pécs vonalon belül. Leginkább vitatható ezzel kapcsolatban a zóna keleti határa, amely egykor talán a Dunáig ért, de a múlt század során egyre inkább távolodott ettől. Legjellegzetesebb eleme a 2-3 bejáratú rendszer, az emelt padkájú kemence, s a füstelvezetés módja. Nehezíti a keleti határvonal tisztázását az, hogy a Villány-Pécsvárad-Nagymányok vonaltól keletre eső terület lényegében a 18. század során újratelepült, s ez