Cseri Miklós szerk.: Dél-Dunántúl népi építészete - A Pécsváradon 1991. május 6-8 között megrendezett konferencia anyaga (Szentendre; Pécs: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, Janus Pannonius Múzeum, 1991)

Barabás Jenő: Népi építészeti régiók a Dunántúlon

két változata és a koszorúfa név elterjedése megegyezik, s nagyjából északdél irányban osztja ketté a Dunántúlt. A támasztott szarufa a vizsgált terület keleti felén jelentkezik. Határozottan Baranya megyére szorítkozik a sárgerenda vórógerenda neve, továbbá az egykori kirajzás bizonyságaként a Duna-Tisza köze néhány településén is felbukkan (229. t.). A szarufa ragfa neve viszont a boronaépítkezés területével egyezik meg a térképen, annak ellenére, hogy nincs közöttük szerves összefüggés. A fedőanyag teljesen a vegetációhoz igazodik, a zsúp és nád aránya nagyjában megegyezik, ez utóbbi főleg a Duna mentét kíséri végig. A tetőformáról bizonyos mértékig a házorom típusok térképe igazít el (252. t.). Itt a forrásanyag miatt a vizsgálat a 20. század első felére terjedt ki. Az oromzatokról kapott kép eléggé kusza, feltehetően a sokféle variáció a valóságnak megfelelően alig mutat jól körülhatárolható területeket. A csonkakontyos tető nyugaton és délen, Baranya nagyobb keleti felének kivételével uralkodik, s csatlakozik hozzá egy Zala-Vas megyei kontyos háztető körzet. A Vág és Garam közt szintén megjelenik a kontyos és csonkakontyos tető. A tűzfalas nyeregtető Győr-Sopron-Veszprém megyékben és Baranyában, a deszkaormos változat a Siótól északra a Komárom-Várpalota vonalig jelentkezik hangsúlyosan. Valamivel áttekinthetőbb, s egyúttal határozottabb térszerkezetet mutatnak az alaprajz és tüzelőszerkezet térképei. A háromhelyiséges, hárombejáratú ház nagyjából a Kőszeg-Pápa-Várpalota-Simontornya-Dombóvár-Szigetvár vonaltól délre és nyugatra található, míg ettől északra és keletre az egybejáratos, szoba-konyha-kamra elrendeződésű alaprajz uralkodik. Hozzávetőlegesen ugyanezen a délnyugati részen nevezik az ereszalji részt p/farnak, bár ennek az övezetnek az északi részén a tornác és gádor, Somogy-Baranya határvonalán a gang is megjelenik. A szabadkémény, mint kizárólagos füstelvezető a Kisalföld centrális részén, s hozzákapcsolódóan a Vértes, Pilis hegyvidékén, Fejér, Tolna, Baranya megyék Dunához közelebbi nagyobb felén, tehát összefüggő zónában jelenik meg. A hárombejáratú ház területével nagy vonalakban megegyezik a kéménynélküli füstöskonyhás ház elterjedésterülete, bár ez utóbbi valamivel kiterjedtebb, különösen, ha számolunk a két füstvezető rendszer meglehetősen széles vegyes zónájával. A viszonylag magas 60-70 cm-es padkára épített, némileg nyújtott kocka alakú konyhai kemence majdnem ugyanazon a délnyugati területen uralkodik, amit az előbb jeleztünk (Kőszeg . . . Szigetvár), bár minden peremén valamennyire zsugorítva. A Siótól délre eső területen, a Vértes és Pilis vidékén és a Kisalföld nagy részén szintén a szögletes konyhai kemence a jellegzetes, de ezeknek nincs padkája, vagy csak egészen alacsony. Többféleképpen is értelmezhető a Vág és Ipoly között a szobai nyeregkemence övezete, amely a Duna jobb partjára is átnyúlik. Fejér megye, s a Mezőföld szobai kemencéje formailag is megegyezik, s szerves kapcsolatban van az alföldi magas kemencékkel. A félgömbszerű konyhai kemence alacsony vagy padka nélküli változatának van egy kisebb délsomogyi tömbje, s több szórvány előfordulása a Balatontól délre, amire majd még visszatérünk. Említhető, hogy Tihany-Gyepűkaján-Vilonya térségében található kis kétkemencés folt, de ez inkább a