Cseri Miklós szerk.: Dél-Dunántúl népi építészete - A Pécsváradon 1991. május 6-8 között megrendezett konferencia anyaga (Szentendre; Pécs: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, Janus Pannonius Múzeum, 1991)

Balassa M. Iván: A magyar népi építkezés terminológiájának vizsgálata

A MAGYAR NÉPI ÉPÍTKEZÉS TERMINOLÓGIÁJÁNAK VIZSGÁLATA BALASSA M. Iván A magyar népi építkezés kutatása - hasonlóan a néprajztudomány más területeihez - a Közvetlen terepkutatáson alapuló, alapvetően leíró jellegű interpretálását egyre inkább kénytelen felváltani egy filológiai jellegű megközelítései. Nem véletlen, hogy az elmúlt éveket a történeti jellegű tanulmányok, könyvek jellemzik, melyek egy-egy kisebb vagy nagyobb táj népi építészetének történetét tárják fel, esetleg a források közreadásával az ilyen kutatásokat segítik elő. Jól nyomonkövethető ez a tendencia például a Szabadtéri Néprajzi Múzeum erre szakosodott közleményeiben, a Ház és Emberben, ahol a tanulmányoknak legalább a fele ebbe a csoportba tartozik, de a Magyar Népi Építészeti Archívum Kiadványai eddig megjelent kötetei is ezt a történeti megközelítést példázzák. De ugyanez a helyzet, ha kézbevesszük az elmúlt évek Magyar Néprajzi Bibliográfiáját, ahol a településsel, építkezéssel, lakásbelsővel foglalkozó tanulmányok jelentős részét teszik ki az ilyen jellegű munkák. A filológiai jellegű források másik, sok eredménnyel kecsegtető csoportját, a terminusokat kutatásunk eddig kevéssé használta ki. Pedig itt is a követendő példák sora áll előttünk. A népi építészet terminológiai vizsgálatának virágkora BÁTKY Zsigmond nevéhez fűződik, aki a Wörter und Sache szellemében szófejtések sorát produkálta. Az 1927-ben megjelent Kémény és kemence című cikkét

1 követően a 30-as években a Néprajzi Értesítőben a népi építkezés, lakásberendezés terminusai sorát elemezte, értelmezte, nem1. BÁTKY Zsigmond 1927. 11-26.