Cseri Miklós szerk.: Dél-Dunántúl népi építészete - A Pécsváradon 1991. május 6-8 között megrendezett konferencia anyaga (Szentendre; Pécs: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, Janus Pannonius Múzeum, 1991)

Zarko Spanicek: Az otoki szárazmalom Vinkovác mellett

4. kép. A mestergerendán látható bevésett évszám faragott korong alkotja, beékelt küllőkkel (orsópálca). Ezekbe csatlakoznak a nagykerék fogai kívülről és meghajtják a kisorsót, ezzel együtt forgatják a vastüskét is a felső malomkőben, amely a búzát őrli. A fogakat és az orsópálcákat nagyon precízen.kellett kifaragni, válogatott jó faanyagból, gondosan összeilleszteni, nehogy eltörjenek. A vascsészét, amelyben a kisorsó forog, malomvasnak (papricay

9 hívják. Arról, hogy mekkora tudást és tapasztalatot igényelt a szárazmalom szerkezetének kidolgozása és szabályos működtetése, tanúskodik az a tény is, hogy a fogak elkészítéséhez 30-35 cm átmérőjű, 3 m hosszúságú gyertyánfát kellett felhasználni. Az orsópálcák karvastagságú, hántolt kérgű, kerek galagonyafából készültek. A keréktalpívekhez szilfát használtak, míg a ferde gerendaszerkezetet {montoruga) fenyőfából faragták. A malomágyak, orsók és a tetőkoszorúk anyaga tölgyfa volt. Azért, hogy a fogak egyenletesen illeszkedjenek az orsópálcák közé és el ne törjenek, a nagyágyon pa//óval (foszni) biztosították a kis- és nagyorsó egymás közötti összehangolását. A pallót faékek {kajla) mozgatták. A hajtómozgást szíjjal átvitték a kisorsóról egy másik kisorsóra és kőre, így sót is őröltek (daráló). 19. A mechanizmusok lejegyzett részeinek elnevezései eltérnek azoktól, amelyeket LOVRETlC, Josip 1990. 151-154. említ saját monográfiájában. Műszaki leírásai a szárazmalomról és annak működési elveiről megegyeznek azokkal, amelyek itt bemutatásra kerültek.