Cseri Miklós szerk.: Dél-Dunántúl népi építészete - A Pécsváradon 1991. május 6-8 között megrendezett konferencia anyaga (Szentendre; Pécs: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, Janus Pannonius Múzeum, 1991)

L. Szabó Tünde: Szőlőhegyi pincék, présházak a Balaton déli partján

25. kép. Díszes tükör a kamrából. tók és ablakok helyét a falak felhúzása után ásóval vágták a kívánt méretre. Az ablak mérete a lehető legkisebb volt, az ajtók méretét a hordók méretéhez igazították. A pincéken csak kis szellőzőnyílásokat alakítottak, ezeket eltolható fatáblákkal látták el. A vertfalak ideális szigetelést nyújtottak, nyáron hűvös, télen meleg van az ilyen épületekben. A tetőszerkezet általában 45°-os hajlásszögű, gyakran két végén teljesen kontyolt, nyeregtetős kialakítással. Előfordul az oromfalas változat is, ezek inkább a 19. század végén vagy a 20. század elején épültek, és ezeknél a padlásteret már nem belülről, hanem az oromfalon át lehetett létrával megközelíteni. A tetőszerkezet faanyaga általában keményfa, erre építették a husángfa-lécezést, és erre került a tájra jellemző hagyományos nádfedés. Szinte minden gazda tudott régebben nádazni. Az épületek berendezése is jellegzetes. A pincékben a hosszanti falak mellett elhelyezett ún. páros ászokgerendákon álltak két sorban a hordók. A pincék ajtaját fazar védte, melynek nyitját csak a gazda ismerte. A pincék mindig padlásoltak voltak. A présház általában nyitott padlásterű volt. Innen lehetett a szénát és a szerszámokat a pince feletti padlástérbe felrakni. Itt helyezték el a nagyméretű prést, amely sokszor magasabb volt, mint a pincefödém belmagassága. Itt tárolták a kádat, a szőlőhordo edényeket, melyek errefelé gyakran vesszőfonással készültek. Itt állt a sarokban a tüzelőberendezés, amely a legrégebbi időszakban kémény nélküli volt, szikrafogókkal és füstterelő deszkákkal ellátva. Az ilyen épületek tetőszerkezetén vastag kát-