Cseri Miklós szerk.: Dél-Dunántúl népi építészete - A Pécsváradon 1991. május 6-8 között megrendezett konferencia anyaga (Szentendre; Pécs: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, Janus Pannonius Múzeum, 1991)

L. Szabó Tünde: Szőlőhegyi pincék, présházak a Balaton déli partján

18. kép. Útmenti kereszt a szőlőhegyen. 19. kép. Útmenti kereszt a szőlőhegyen. A szüret a 19. századi adatok szerint Szent Mihály napja után két héttel kezdődött. Legelterjedtebb szőlőhegyi védőszentek: Szent Mihály, Szent Donát, Szent Orbán. A fehér szőlőt dézsákban taposták, a vöröset összetörve kádakban érlelték. A szőlőprések számtalan, díszesnél díszesebb változataival találkozhatunk még ma is. A szőlőkben elterjedt volt a gyümölcstermesztés is. A gyümölcsfák telepítésének rendjét, fajtáját ugyanúgy a hegyközségek rendeletei szabályozták, mint a szőlőtermesztését. A szőlőművelés rövid áttekintése után vizsgáljuk meg a hagyományos szőlőhelyi pincéket, présházakat, melyeket főként az egymással összefüggő berényi-keresztúri szőlőhegyen kutattunk. Több mint 200 nádfedeles, régi pinceépület található itt, amelyek csak felterjesztésünkre 1989-ben kaptak műemléki védelmet. Aterületre lankás domboldalak a jellemzők, így a legtöbb pince domboldalra épült. Jellegzetességük a téglalap alaprajz, a telepítésüknél általában a kelet-nyugati hossztengely. Találhatók a területen egysejtű, két helyiségből álló, háromrészes, sőt egymással hosszanti irányban összeépült ikerpincék is. Gyakoriak az istállóval, kocsibeállóval bővítettek, de találunk még a pince mellett önállóan elhelyezkedő istálló-épületet is. Több helyen megfigyelhetők az ágasfákra épített szénából, venyigéből készült tetőzettel ellátott, nyitott esővédő építmények, melyek nemcsak az eső, hanem az erős napfény ellen is védelmet nyújtottak. Az épület-típusok részletes vizsgálatánál az egysejtű pincéknél az alábbi jellegzetességek figyelhetők meg: Mára már egy helyiségből álló épület szinte