Cseri Miklós szerk.: Dél-Dunántúl népi építészete - A Pécsváradon 1991. május 6-8 között megrendezett konferencia anyaga (Szentendre; Pécs: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, Janus Pannonius Múzeum, 1991)

L. Szabó Tünde: Szőlőhegyi pincék, présházak a Balaton déli partján

20. kép. Lakókamra belseje a Berényhez közeli Hollád-Barihegyen (Tüttösi-féle pince). TÜTTÖSI Ferenc felvétele. nem maradt fenn, de az eredetileg egysejtű épületek bővítése jól nyomonkövethető. Az idősek elbeszélése alapján valamikor egyetlen helyiségben történt a bor tárolása és a préselés, kezelés. Később, a bővítés során e két folyamatot különválasztották. A kétsejtű épületegységek általában a hagyományos tároló pincéből és az ennek előterét képező présházból álltak. A háromegységes épületnél ez már egy lakókamrával bővült, amely a pincével szemben, a préstérből nyílt. A tüzelőberendezést általában a préstér lakókamra felőli sarkában helyezték el, innen fűtötték a lakóhelyiség szemeskályháját is. Még ma is találhatók nyitott tüzelőberendezések mind a berényi, mind a keresztúri pincékben. Általában későbbi bővítményként, átépítésként épületek a főépülethez kapcsolódva az istállók, melyek zárt és nyitott változatával is találkozhatunk, nem egyet ma is használnak. A hagyományos építési mód az öregek elbeszélése szerint valamikor a boronafalas faépítkezés volt, a terület önmaga kínálta az építőanyagot. Az erdőírtások és a szőlő-gyümölcsteíepítések elterjedése után a sárfalú építési mód terjedt el, ahogyan errefelé nevezik, a vertfalu vályog. Sokszor 2-3 sor tégla alapra, de legtöbbször csak a döngölt földre építették a 70 cm vastag körítőfalakat, pallókból készült zsaluzat közé, rétegenkénti döngöléssei. Az aj-