Vass Erika: Erdély virágai. Egy kutatás pillanatképei 2006-2011. Kiállítási katalógusok 3. (Szentendre, 2011)

Hunyad megyei gyűjtőútjaim során sok helyütt már csak romos templomok fogadtak, az elhagyatott temetőkben pedig a sírfeliratok tükrözik az asszimiláció folyamatát. A Hátszegi-medence magyarságának a nagypestényi Csegezy Árpád az utolsó hírmondója, a magyar nemesi családok - melyek egy része egykori román kenézek utóda, más része pedig a későbbiekben Háromszékről betelepült székely -azl950-es évek elején a megváltozott társadalmi körülmények miatt hagyták el ezt a területet. Az 1927-ben született Csegezy Árpád a helyi román iskolában végezte el a hét osztályt, nem tanult tovább, mert sok földjük volt, azt kellett megművelni: „...emlékszem, húsz-harmincan gyűltek össze a templomban minden vasárnapon. Volt pap itten Pestényben. Aztán Hátszegről jött pap. Most jön minden hónapba első vasárnap, de hiába jön, csak ketten vagyunk a templomban, sokszor csak én vagyok. Feleségem román, nem tud magyarul, van két lányom, románok után vannak, nem tudnak egy szót se magyarul, én beszélni magyarul csak mikor jön tiszteletes úr, mással nincs, kivel beszéljek." ame across only ruined churches at many places; in the 1eserted cemeteries the epitaphs reflect the process oj loble families, voho are partly descendants of one-time litered social circumstances. Árpád Csegezy, born in 1927, Inished 7 classes in the local Románián school. He did not tdtivate it: „...I rememember, each Sunday 20-30 people nthered in the church. We had a priest here, in Pe§teana. lien Later tne pn.est came lierefrom ílateg. l\ow the pn,est omes on thefirst Sunday each rncmth, bút he comes in vain, here are only two people in the church, and at many times here is only me. My wife is Románián, she does not speak íungarian. Ihave two daughters married to Romanians, hey do not speak a word in Hungárián. I only speak íungarian with the reverend, there is nobody else I could 21