Papp Erzsébet - Hugyecsek Balázs: OLDÁS ÉS KÖTÉS (Kiállítási katalógusok - Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2007)

OLDÁS ÉS KÖTÉS Lüktet a kép puha, ruganyos szövete, önmagába, majd a néző felé fordul, aki fokozatosan lehántja a rétegeket, hogy újabbakra bukkanjon. A színek ráfekszenek a képre, beburkolják és elviszik a szemnek becsomagolva. Bevarrt ablakú házak dőlnek ki rojtos tetejükkel az absztrakciós vándortarisznyából. Izgő-mozgó foltok szuszakolják át maguk a keskeny nyíláson, türemkednek ki a foltajtón. Laknak a tarisznyában ilyen-olyan rétegtáncot táncoló szövetek. Táncba fércelődtek. Magukba varródtak emlékeik. Levél-vándormotívumra ül, és útnak ered a rétegsereg. Vagy akvarellpapír-hajót hajtogat, leúsztatja az applikátum-patakon, aztán nézi, melyik akad fenn egy textilkövön, s melyik úszik tovább. Cérnakígyók napoznak a köveken, süttetik szövethasukat. A kép átalakul, újra megszületik, végtelen metamorfózisban oldódik bennünk, a nézőkben tovább. Juhász Kristóf Papp Erzsébet műveiről LOOSENING AND BINDING The soft, flexible texture of the picture pulsates in itself, and then it turns to the audience, who gradually peels the layers to find newer and newer ones. The colours lie on the picture, cover it and bring it packed to the eyes. Houses with sewn windows fall out with their tasselled roofs from the abstract haversack. Fidgeting patches squeeze themselves through narrow openings and come out in the path door. In the haversack, materials live, dancing a layer-show. They are sewn into dances. Their memories are fixed into themselves. The layer troop sits on a flower motive and sets off. Or makes a water-colour ship, puts it on the applied stream and sees, which one stays on a textile stone and which one swims further. Thread snakes sunbathe on the stones showing their textile stomach. The picture transforms and is born again; it melts into an infinite metamorphosis inside us, onlookers. Kristóf Juhász about the works of Erzsébet Papp AUFLÖSUNG UND BINDUNG Das weiche, federnde Gewebe des Bildes pulsiert; in sich kehrend und dann dem Zuschauer zuwendend, der die Schichten eine nach der anderen abschält um Neue zu finden. Die Farben setzten sich fest auf dem Bild, hüllen es ein und so verpackt bringen sie es dem Auge zu. Häuser mit zugenähten Fenstern fallen mit ihren zerfetzten Dächern aus dem Abstraktionsschnappsack des Wanderers. Ruhelose Flecken drängeln sich durch die schmale Öffnung durch, stülpen durch die Fleckentür aus. Im Schnappsack wohnen tanzende Gewebe, die sich in der einen oder anderen Art von Schichttanz üben. Heftstiche binden sie in einen Tanz. Ihre Erinnerungen sind in ihnen festgenäht. Die ganze Schichtenarmee setzt sich auf ein Blatt-Wandermotiv - und bricht auf. Oder faltet ein Schiff aus Aquarellpapier, schwemmt es auf dem applizierten Bach ab und schaut zu, welches Schiff sich an einem Textilstein hängen bleibt, und welches weiterschwimmt. Fadenschlangen sonnen sich auf den Steinen, sie lassen ihren Stoffbauch wärmen. Das Bild verwandelt sich, es wird neu geboren, es löst sich als eine unendliche Metamorphose in uns Zuschauern weiter auf. Kristóf Juhász über die Werke von Erzsébet Papp OLDÁS ÉS KÖTÉS Kifeszíttetve a természeti és az emberi világ között - médiummá lenni - a köztest láthatóvá tenni. Sok esetben a keret határozza meg a képet. Itt a határok összesűrűsödnek, torlódnak. Leválás és bekerítés, ugyanakkor a keret hordozója a belsőnek és közvetít a külső és belső között, egy olyan nyílás mely utat nyit az elszigeteltségbe (természet). A keret mutatja a láthatatlant a látható körül. A fény kezdetét a sötétség jelenti, az életét a szeretet és a halál. Megidézi a médium állapotát. A cselekvés teljes hiányában a felfelé törekvés töredékeit mutatja. Önmaga köré látja a természetet, képzetet kelt és kapcsol össze az érzékletek visszaadása helyett. A lehetséges helyzetek nyitott könyve ez. Nincs a tapasztalatnak hídja, mely világunkból a másik világba vezetne. A közelében tudunk időzni, de a belépés lehetetlen. A keretet feszegeti az ember, az emberiség. Képei megformált