Bereczki Ibolya - Sári Zsolt: Ház és Ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 28-29. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2017)
BÍRÓ FRIDERIKA: Virágok a harcmezőn. Ünnepi köszöntő
„1917. 12. 23. Édes Mickóm, ... Holnap este karácsony. Hiszem, hogy jó kedvben, szerényen együtt töltitek az estét a szokott módon. Sajnálom, hogy nem vagyok nálatok. Mi nálunk is készülődnek a holnap estére. Portraim, a fenség 4 napra elutazott. Ha visszajön, úgy folytatom a készülő plaquette-t. Ma az ezredorvost rajzoltam... Csókollak titeket és ölellek soxor Dezsőd. ” „1917. 12. 28. Édes Mickóm, ... itt e vidéken szokatlan hideg van. Újság semmi. Modellem ma fog megérkezni. Holnap talán még nem dolgozok, de holnapután bizonyosan. Ma befejeztem az ezredorvosról készült rajzomat. Jól vagyok... soxszor csókollak titeket. Ölellek Dezsőd. ” „1917. 12. 31. Édes Mickóm, ... Itt minden változatlan. Jól élünk és én jól összeszedtem magamat. Imrét a háziak akiknél lakunk jól ellátják. Kétszer ebédel és vacsorázik és víz helyett borral itatják a háziak. A portrain ma nem dolgoztam, de hiszem, hogy jövő héten meglesz. Sajnos Szilveszter jön közbe késői lefekvéssel. -... Soxszor csókollak titeket és ölellek Dezsőd". 5. kép. Imre, a tisztiszolga. (Mautersdorf, 1917.) (Reprodukció: DEIM Péter) „1918. jan. I. Édes Mickóm, 27. i lapod most jött meg .... Szilveszter volt, sok evés, ivással és néhány kellemes tréfával... Az idő szép, de igen hideg. - Ma újból nagy ebéd pezsgővel.... Ha a portrai-t e héten befejezem, úgy vasárnap utazok és kedden legkésőbben Mautersdorßan akarok lenni. Bozenban, esetleg Villachban éjjelezek, nehogy egyhuzamban tegyem meg az utat. Soxzor csókollak titeket és ölellek Dezsőd. ” Dezső szinte minden nap írt Mickónak és Mickó is naponta válaszolt. A lapok, levelek viszonylag rendszeresen és gyorsan megérkeztek. Aggódó kérdésekkel, reményt keltő válaszokkal, de konkrét „helyzetjelentésekkel” is. A néhány rövid levélidézet betekintést enged egy másik, általunk kevéssé ismert vagy inkább ismeretlen háborús világba. Ezért is írtam neked erről. Különös világ lehetett ez. Mostanában többször is elgondoltam, hogy míg a lövészárkokban harcoló katonák halálfélelem és rettegés közepette harcoltak, a plakett- és reliefkészítő, képeket festő és rajzoló s a háborús emlékműveket tervező művészek a sajtóhadiszállások viszonylagos nyugalmában meghallották-e a közelben röpködő, robbanó srapnelek, gránátok hangját? Az Isonzo-Armee aknavető tanfolyamára beosztott nagyapám és társai bizonyára meghallották. Igen, biztosan meghallották, hiszen mindannyian hadköteles, besorozott katonák voltak, akik nem szuronyos puskával, hanem ceruzával, ecsettel, vésővel harcoltak. És nemcsak tisztek és tisztiszolgák portréit mintázták, nemcsak az arcképüket rajzolták, sok-sok szenvedést megörökítő pillanatot is bronzba öntöttek, kőbe faragtak, papírra vetettek. Tudom, az ünnepi pillanat most nem a röpködő srapnelekről és gránátokról szól. Virágokat ígértem, harcmezei virágokat. De ezek is a háború részei voltak. A Művésznek valahonnan 1918. január 5-10 között Mautersdorfba kellett érkeznie, hogy egy félig elkészült reliefet befejezzen. Ezt feltehetően - gondolom megrendelésre - Kari Novákról készítette. De nemcsak ezért kellett a faluba érkeznie. Most volt készülőben a Novák kapitány kislánya részére megrendelt bölcső is. Az útról már a december 21-i leveléből értesülünk. A bölcsőről azonban nem ír egy lapon sem, egy levélben sem. Pedig mi tudjuk, hogy február másodikára, a keresztelőre a bölcsőnek készen kell lennie. Annyit azonban megemlítek, hogy Mickónak 1918. január 3 I -én a következőket írja Adelsbergből: „Édes Mickóm, ma megjött a gipsz és az öntő is. Legalább nem kell egyedül bajlódnom. Azt hiszem, vasárnap önthetek. Bár fényképezni is szeretnék. Hétfőn azt hiszem legkésőbben utazhatom innen. Vasárnap fáradt leszek az útra... Itt még át kell esnem a keresztelő ünnepségen, amivel szintén veszítek időt így 6- 7,-e előtt alig lehetek Pesten...” Az ünnepélyes pillanatot megörökítő fényképezéshez a fél karéjban álló társaság lábai elé, a főhelyre állították a bölcsőt. Megható a jelenet, számomra pedig egyenesen megrázó: a szép, festett bölcső ott áll a földön, közelben a kőpárkányon ül a Művész, a katonaruhába öltözött nagyapám! De hát miért volt nekem ismerős a mautersdorfi fényképen látható bölcső? Miből tudtam azonnal, hogy azt az én nagyapám tervezte? Azért, mert itthon Nagymaroson az egész életemet végigkísérte egy másik, egy hasonló stílusban készült bölcső. Szintén a nagyapám tervezte bölcső. Mindig óvtuk, takargattuk, vigyáztunk rá. Régen babáim ágya volt, majd ágynemű203
