Bereczki Ibolya - Sári Zsolt: Ház és Ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 28-29. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2017)

SÁRI ZSOLT: Cseri Miklós hatvan éves

A múzeumon túl Cseri Miklós szívügye a Skanzen. De évtizedek óta segíti, támogatja a magyar muzeológia ügyét is. Részt vesz számos szakmai szervezet munkájában. A Pulszky Társaság - Magyar Múzeumi Egyesület mellett az ICOM Magyar Nemzeti Bizottságban, a Magyar Néprajzi Társa­ságban is tevékenyen közreműködött választmányi és el­nökségi tagként, illetve vezető tisztségviselőként. Az or­szágos múzeumokat tömörítő szervezet, az Országos Közgyűjtemények Szövetsége is „saját gyermeke”, fon­tos érdekvédelmi tevékenységet is kifejtő szervezet, amely három éve az O kezdeményezésére felelevenítet­te és megújította az országos igazgatói konferenciákat. Cseri Miklós életrajza nem lenne teljes a Rotary Club nélkül. A Rotary olyan világszervezet, amelyben külön­böző foglalkozású emberek alakítanak helyi csoportokat, és vállalnak közösen humanitárius szolgálatot. A szent­endrei csoport alapítója, később vezetője is volt, majd 2009-2010-ben a Magyar Rotary Clubok Szövetségének kormányzójaként is tevékenykedett. 2014-ben rövid időre „elhagyta” a Múzeumot, és az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős he­lyettes államtitkáraként dolgozott a közigazgatásban. Mi, barátai és munkatársai a Skanzenben, úgy fogalmaztunk, ideiglenesen Budapesten tartózkodik. Ezt jelképezte az egyik ajándék, amit kinevezésekor kapott: egy bume­ráng, ami visszatér oda, ahonnan elindult. Nyolc hónap után pedig újra Szentendrén volt, megbízott főigazgató­ként előkészítette újabb főigazgatói pályázatát, amelynek eredményeként 2016. július 9. óta újra kinevezett főigaz­gatóként vezeti a Skanzent. Cseri Miklós eddigi munkásságát számos kitüntetés­sel díjazták. A szakmai elismerések közül az 1991 -ben meg­kapott Jankó János díj és a 2002-ben megkapott Móra Ferenc díj a meghatározóak. 201 I -ben Pro Turismo díjat vehetett át. Szentendre és Pest megye is többször kitün­tette: Pest Megye Közművelődésért Díj (1999), Pro Űrbe Szentendre (2000), Szentendre város díszpolgára (2008). 2009-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Tiszti Ke­resztje kitüntetést kapta meg. Nemzetközi területen 1997-ben az Ethnos, a Finn Néprajzi Társaság tiszteleti tagjává fogadta, 2009-ben a Szabadtéri Múzeumok Euró­pai Szövetsége tiszteleti tagja lett. 2003 óta a Belga Kirá­lyi Lovagrend Tisztikeresztje tulajdonosa. Kétszer tün­tette ki a Rotary: 2009-ben Szent-Györgyi Albert Rotary díjjal, 2015-ben pedig Magyar Rotary-ért Emlékérem-mel. A díjak közül a Skanzen által 2005-ben elnyert Prima Primissima díj sokat jelent számára. így beszélt a díjról: „Hosszú főigazgatói pályafutásom talán legnagyobb csúcsa volt ez a pillanat, amikor a sors kegye folytán közösen él­vezhettük és ízlelgethettük a közösen elvégzett munka cso­dálatos gyümölcsének ízét. Az ilyen pillanatokért érdemes élni, s vállalni a sokszor erőn felüli munkát és áldozatot.”21 5. kép. Füzes Endrével a 80. születésnapon rendezett ünnepségen, 2012-ben (DEIM Péter felvétele) 21 A Skanzen 50 című kiállítás forgatókönyvéből származó idézet. 15

Next

/
Thumbnails
Contents