Bereczki Ibolya - Sári Zsolt: Ház és Ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 28-29. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2017)
PÁLL ISTVÁN: Vissza a múltba. A Sóstói Múzeumfalu Árpád-kori falujának létrejötte
Páll István VISSZA A MÚLTBA r A Sóstói Múzeumfalu Árpád-kori falujának létrejötte Introdukció Talán csak nem kezd megöregedni a Miki is? Ha így halad (ismerve a tempóját), még utol is ér! Semmiképpen nem szeretném megvonni tőle ezt a dicsőséget, hiszen a fiatalabbtól tanulni nem bűn (az a bolond, aki ezt vitatja!), s ha még olyan kvalitásokkal is rendelkezik, mint O, azt hiszem, ezt még dicsőségnek is lehetne tekinteni! De hát Miklós nem ilyen! (Meg is győztem magam, hogy ezentúl szigorúan „Miklósozni” fogom, hiszen ez az iromány mégis csak egy tisztelgő kötet része, s ily minőségében világjárásra indul, így neki is meg kell adni a tiszteletet, s hogy nézne ki - mondjuk Svédországban -, ha az olvasónak fogalma sem lenne róla, hogy ki is az a „Miki”?) így hát kénytelen leszek visszafogni magam, s a kettőnk közötti több évtizedes töretlen barátságnak, megannyi bel- és külföldi konferencián és kongresszuson való együttes részvételünknek, komoly és kevésbé komoly szakmai eszmecseréinknek, a (valójában nem túlságosan sok) eltérő muzeológiai látásmódunknak itt nem adok különösen nagy teret (akit érdekel a kettőnk kapcsolatának ezen része, forduljon bizalommal Miklós azon írásához, amelyet az én 60. születésnapom tiszteletére megjelent kötetbe írt!)' A „Miklósozáson” kívül a másik dilemmát az okozta, hogy miről is írjak egy ilyen kötetbe? Már azt eleve nagy megtiszteltetésnek vettem, hogy a kötet szerkesztői (több évtizedes szakmai, és azon kívüli kedves ismerőseim) engem is felkértek egy cikk írására, hiszen az ezen könyvben szereplő többi „nagyágyúval” együtt megjelenni is nagy dicsőség! Az alapgondolat természetesen a szabadtéri muzeológia köréből való merítést hozta előtérbe, hiszen ez a kettőnk hosszú ideje tartó „nagy szerelme”. Először arra gondoltam, hogy a Sóstói Múzeumfaluban megvalósított kismesterség- és kisipari műhelyekről és berendezésekről fogok értekezni, de ezt el is vetettem rövid időn belül, hiszen annak az összefoglalója Miklós ösztönzésére már korábban megjelent egy Acta Ethno- graphica-beli cikkemben2, s ha valaki nem angolul, hanem netán magyarul kíváncsi rá, el is olvashatja annak a Skanzen által megjelentetett magyar nyelvű verziójában.3 S hogy mégis olyanról írjak, ami más utat jelent ugyan, mint amit Szentendrén követnek, jutottam arra a gon- 1 dolatra, hogy bemutassam a Sóstói Múzeumfaluban megépített Árpád-kori Nyires falut, melynek megszületése mégis ezer szállal kapcsolódik közös ügyünkhöz. Bár az utat másként futjuk be: ők földrajzilag horizontálisan, keletre- nyugatra kiterjeszkedve (amerikai magyar kolóniák építészete, no meg a nagyobb, és szívünknek talán kedvesebb erdélyi tájegység létrehozása), meg időben vertikálisan, előre tekintve (a 20. századi építészet), mi meg az időben hátra (Árpád-kor) tekintünk, mégis a cél azonos: valamiképpen ki kell lépnünk a 18-19. századi magyar népi építészet szűkre fogott köréből, s el kell jutnunk a komplex magyar népi építészet bemutatásáig.4 5 Ki így, ki úgy járja be ezt az utat, a végcél mégis megegyezik: a közönségnek (és nem utolsó sorban a szakmának) olyan produktum létrehozása, amely nem csak szeleteket tár elénk, hanem a maga sajátos eszközeivel a komplexitásra törekszik. Ez a mi munkánk, ami nem kis feladatot ró valamennyiünkre. De hát hogyan is jutottunk el arra az egész magyar (meg nemzetközi) skanzenológiát foglalkoztató és különböző megoldásokra juttató gondolatra, ami egész további ténykedésünket meghatározza: merre tovább? „A magyar szabadtéri múzeumok létrejöttük óta küzdenek azzal a tudományos problémával, hogy kutatásaik és a bemutatás időhatára hol végződjék. Negyven-negyvenöt esztendővel ezelőtt, amikor kikristályosodott a Szabadtéri Néprajzi Múzeum telepítési terve, elődeink úgy vélték, hogy a 20. század fordulójáig célszerű követni és a kiállításainkban bemutatni a népi építészetet és a paraszti lakáskultúrát. Azonban azóta bebizonyosodott, hogy bár a paraszti kultúra klasszikus értelemben vett korszaka az I. világháborúval lezárult, nem mondhatunk le az azt követő korszakok gazdasági és társadalmi változásainak dokumentálásáról, és múzeum kiállításokon történő bemutatásáról. Egy skanzen építését soha nem lehet befejezni, így a szentendrei Skanzen is új stratégiákat dolgozott ki, hogy a múzeum munkatársainak, és kiállításainak idő-, társadalmi-, földrajzi határait kibővítse. ”s S hogy a probléma nem csupán magyar gyökerű, arra éppen a Skanzen által összeállított kis kötet a bizonyság: Európa vezető szabadtéri múzeumai hasonló dilemmákkal néznek szembe, s a szakembereik által elénk tárt, sa149 1 CSERI Miklós 2012. 7-10. 2 PÁLL István 2010b. 443-450. 3 PÁLL István 2010a. 29-38 4 Annak ellenére írom ezt így, hogy tudom, a szentendrei Múzeum is rendelkezik Árpád-kori és középkori épületegyüttes-tervvel. 5 CSERI Miklós-SÁRI Zsolt 2010. 7.
