Bereczki Ibolya - Sári Zsolt: Ház és Ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 28-29. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2017)
ARANYOS SÁNDOR: Gyűjteményi politika és gyűjteménymenedzsment a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban
teményi szabályzatnak vagy a gyűjteménymenedzsmenti irányelvnek tükröznie kell az elvárásokat és a szabványokat is. A belső feltételrendszert, ami megalapozza a muzeológusok, és a gyűjteményekkel foglalkozó kollégák kötelezettségeit, a külső kritériumokat, amelyek előkészítik a nyilvántartási adatbázist az új típusú működési rendszerre. A szabványok pedig körülírják azokat a szakmai és fenntartói igényeket, amelyek növelik a rendszer folyamatos stabilitását, továbbá alapot teremtenek a tudatos munkajelentésekhez, adatszolgáltatásokhoz. A gyűjteménymenedzsment 21. századi kérdései Megoldandó feladat vagy versenyfutás a technikával? Érdemes kitérni néhány olyan problémára, melyek megoldása kiemelt feladat lesz a gyűjteménymenedzsment területén, illetve igazolja az írásom elején felvetett gondolatot, miszerint a gyűjteményezés feladatkörének, a gyűjtemények struktúrájának is az egész múzeumi szervezettel párhuzamosan állandó felülvizsgálatra, megújulásra van szüksége. A Szabadtéri Néprajzi Múzeum számára prioritást kell élvezzen a „digital born” kulturális javak feldolgozásához kapcsolódó módszertan kidolgozása. A „digital born” kifejezés alatt az eleve digitálisan „megszületett” kulturális örökséget értjük. Egyre több alkalommal fordul elő, hogy a terepi kutatások alkalmával egy történeti, vagy általános néprajzi forrást nem tudunk analóg formában megszerezni. Például a család által megőrzött halotti anyakönyvi kivonatokat kizárólag fotózni tudjuk, vagy a helyszínen szkennelni, az adatközlőkkel történt beszélgetéseket mp3 formátumban rögzítjük, vagy digitális kamerát használunk egy-egy esemény rögzítéséhez. A dokumentumok digitális gyűjtése során úgy vélem, a legjobb módszer azok pontos meghatározását követően, az adatok digitális megőrzése. A filmfelvételek vagy hangfájlok a „time based" média körébe tartoznak. Ezek legfontosabb jellemvonásai, hogy azokat nem lehet leírni az olyan méretekkel, mint a szélesség, hosszúság, magasság. Ezekbe a dimenziókba ugyan néhány műtárgy besorolható, mint például egy VHS kazetta, viszont az adathordozón található tartalmat kell műtárgynak tekintenünk. Az alkotások fizikai vetületei szerteágazóak lehetnek, viszont van egy olyan tényezőjük, amelyekkel mindegyik probléma nélkül leírható. Legfontosabb jellemzőjük az időtartam. A hangfájlok esetében a kérdés viszonylag könnyen megoldható, hiszen a lejegyzett beszélgetések az általános néprajzi dokumentumtár állományát bővíthetik, míg a fájlok a Média tárba kerülhetnek. Viszont kiemelkedően fontos ebben az esetben a kereszthivatkozások alkalmazása, amely a szótáradatbázisokon túl, egy komplex tezaurusz rendszer kiépítést indokolja. A korábban példaként felhozott VHS kazetta viszont egy másfajta gyűjteményi problémakört vet fel. A skan- zenológia módszertanában lévő életmód szituációk egy adott társadalmi réteg mindennapjait szemléltetik egy adott időmetszetben. A VHS kazetta tartalma tekinthető műtárgynak, viszont például egy 1995-ös kimerevített életmódrészletből nem hiányozhat a VHS kazetta. Akkor most mi a műtárgy? A tartalom, vagy az adathordozó? A digitális tartalmak online publikálása meglehetősen statikusan valósult meg eddig a Múzeumban. A kereshető online adatbázisokon túl, virtuális kiállításokat nem készítettünk és a social media, valamint a gyűjtemények összekapcsolása területén is 2016 év elején kezdtük el bontogatni szárnyainkat. Nem is beszélve a média alkotások publikálásáról - például: komplett visszaemlékezések közreadásáról - vagy archív fényképfelvételek ani- málásáról. Ennek jelen pillanatban egyrészről a CMS rendszer frissítése az oka, másrészről pedig a jövőre nézve erősen megfontolandó kérdés a felhő alapú adattárolás, valamint a repository beépítése az adatbázis, illetve az online felületek közé. Már minden múzeumi szakember számára teljesen világossá vált a digitalizálás fontossága. Mint ahogy tudományos, kiállítási vagy gyűjteményezési koncepciót is készíteniük kell (vagy érdemes) az egyes intézményeknek, úgy időt és energiát kell fordítania a digitalizálási stratégia elkészítésére is. A digitális tartalmak előállítása alapvetően két fontos kérdéskört vet fel. Először is, hogyan végezzünk szakszerű digitalizálást, ha évek óta eszközbeszerzési stop van az informatikai eszközök beszerzésére. Másrészről, milyen formátumban végezzük el a tartalmak előállítását, hiszen a számítástechnikai iparág fejlődésével nem tud versenyt tartani az alulfinanszírozott közgyűjteményi terület. Mindkét kérdésre viszonylag egyszerű válasz adható, hiszen a közfoglalkoztatási programok lehetőséget teremtenek bizonyos digitalizálási feladatokra, illetve az Európai Uniós források az elmúlt években komoly lehetőségeket teremtettek fenntartható digitális állományok előállítására. Viszont nem szabad kikerülni egy rendkívül fontos tényezőt! Hogyan történik a digitális állományok társadalmi hasznosítása? Csak adatot termelünk, vagy ellátjuk a múzeumok 21. századi feladatait? Az auditálás, akkreditálás kérdése visszavisz az integrált múzeumi adatbázisok problematikájához. A jogszabályi környezet előírja, hogy csakis auditált nyilvántartási szoftvert lehet használni a papír formátumú nyilvántartási rendszerek helyett. De mi van akkor, ha egy intézménynek nincsen sem anyagi, sem humán erőforrásbeli kapacitása ahhoz, hogy közreműködjön az adatbázis fejlesztésében? Ezzel pedig elérkeztünk a humán erőforrás bővítéssel kapcsolatos felvetéshez. Ha a Szabadtéri Néprajzi Múzeum tovább halad azon az úton, hogy társadalmi múzeumként, nem kizárólag néprajzi, hanem történeti, szociológiai, kultúrtörténeti vizsgálatokat végez, akkor ez egy interdiszciplináris tudású szakembergárdát követel meg. A kulturális javak körének gyarapodása pedig további új gyűjteményi egységek létrehozását vonja maga után. Ha továbbra is prioritásként jelenik meg a gyűjtemények 143
