Bereczki Ibolya - Sári Zsolt: Ház és Ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 28-29. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2017)
MATSKÁSI ISTVÁN: A civil tudomány és a múzeumok
az önkéntest. Sajátos, de nem ritka eset, hogy a zéró adat, azaz pl. az előfordulás hiánya is értékes információ, ami a civil résztvevő munkájának eredménye. Nem lehet elhallgatni, hogy az intézményeken belül, a kutatók körében nem egyszer tapasztalható kételkedés, akár ellenállás a közös munkát illetően. „Mi hasznom van abból, hogy önkéntesekkel dolgozom?” Ugyanez a kérdés felmerülhet a másik oldalról is. Mi hasznom származik abból, ha tudósoknak dolgozom? Ezeket a kérdéseket az előkészítéskor, a szervezés megkezdése során az együttműködő felek közötti megbeszélésekkel, vitákkal, kölcsönös érvekkel kell megválaszolni. A projekteknek szerves része az oktatás, a tréning, mégpedig mindkét fél részére, ahol nem csak a szakmai módszereket, problémákat vitatják meg, hanem az együttműködés emberi, társadalmi hátterét is, ennek révén tudatosulhat, hogy nem egyoldalú előnyökről, hanem egy win-win kapcsolatról van szó. Nagyon fontos leszögezni, hogy a civil résztvevő nem „kísérleti nyúl”, nem rajta kísérleteznek, hanem vele. Előzmények - Van új a Nap alatt? A fentieket olvasva jogosan teheti fel a kérdést az olvasó: mi ebben az új? Ha ugyanis figyelembe vesszük a számos országban már a 19. századtól napjainkig működő tudományos társaságokat, láthatjuk, hogy azokban a tudomány hivatásos művelői mellett egyenrangú tagként vettek és vesznek részt az amatőr kutatók. A teljesség igénye nélkül csak néhány, nagyhagyományú magyarországi tudományos társaságra emlékeztetek, alapításuk évével együtt: 1. Magyar Orvosok és Természetvizsgálók Társasága, 1841. 2. Magyar Történelmi Társulat, 1867. 3. Magyar Néprajzi Társaság, 1889. 4. Rovartani Társaság, 1911. Valamennyi társaság alapszabályában rögzíti, hogy nem csak tudományos kutatást hivatásszerűen űző szakemberek lehetnek a tagjai, hanem soraikba várják mindazokat a tudományterület iránt érdeklődő polgárokat, akik a társaság céljaival egyetértenek, azaz elősegítik a tudományos kutatások eredményességét, az ismeretek közkinccsé tételét és esetleg maguk is aktívan hozzájárulnak az új eredmények megszületéséhez. A társaságok rendszeres konferenciáinak, vándorgyűléseinek nemcsak a hallgatói, hanem az előadói között is ott találjuk a civileket. Természetesen a kiadványokban megjelenő közlemények szerzői között is feltűnnek a nem hivatásos kutatók. Nem ritka, hogy éppen a civilek számára írnak ki kutatási pályázatokat és biztosítanak megjelenést a társaság kiadványában (Magyar Néprajzi Társaság - Tradíció; Magyar Rovartani Társaság - Folia Entomologica Hungarica). Kiváló, nemzetközi szinten is elismert, maradandó értékű munkák születtek az „amatőrök" tevékenysége során. Hasonlóan szervezett működés jellemez számos társadalmi, civil egyesületet (NGO) is, (pl. Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, hely- történeti egyesületek stb.) A tudománynak és civileknek erre az értékeket termelő kapcsolatára azonban az a jellemző, hogy az egyesület lehetőséget és teret biztosít az egyéni érdeklődésnek és törekvéseknek, de a kutatásokat szervezetileg általában nem integrálja, nem szervezi a kooperációt a civilek között, nem kapcsolja őket a szakterület kutatóhelyeihez, míg az új megközelítés a civileket nem csak felhatalmazza a tudomány művelésére, hanem képessé is teszi a háttérfeltételek biztosításával erre őket. A háttér biztosításának egyik különleges példája a New Yorkban működő (a későbbiekben még említendő) projekt, amelynek keretében „nyílt laboratóriumot (open-lab)" használhatnak a civil közreműködők. Mindezek alapján megállapíthatjuk, hogy a mai értelemben vett civil tudomány, ahogy az előzőekben bemutattuk, minőségében képvisel mást, új paradigmát jelent. Múzeumok A részletesen taglalt előzmények után, most visszatérhetünk a cikk címére, a múzeumok és a civil tudomány kapcsolatára. Ha végiggondoljuk a civil tudománynak fentiekben részletesen kifejtett sajátosságait, beleértve céljait és módszereit, a vérbeli muzeológus számára magától adódik a válasz: a civil tudományt a múzeumok számára találták ki. Idézzük fel a múzeumok jól ismert hármas feladatát: tudományos kutatás, gyűjtemények (gyűjtés és fenntartás) és közművelődés. E hármas feladatból kettő, azaz a kutatás és a közművelődés maga a civil tudomány lényege! Ez a szervesen összekapcsolódó kettős feladat intézményesen csak a múzeumokban van jelen. Nem hagyható figyelmen kívül a múzeumoknak az az óriási előnye, hogy van egy nagyon széleskörű civil közönségük, a látogatók „házhoz mennek”, és mint a legkiterjedtebb civil kapcsolatokkal rendelkező tudományos intézmények, már eddig is intenzíven dolgoztak a tudományos ismeretterjesztés, a tudománykommunikáció területén. Nem elhanyagolható előnyük az sem, hogy - bár más múzeumi területen - élő gyakorlatuk van az önkéntes munka szervezésben. Jóllehet a korábbiakban a civileknek inkább a kutatómunkában elfoglalt, vagy kívánatos szerepét mutattuk be, mindig visszatérő célként szerepelt a társadalom és a tudomány kapcsolatának erősítése, a tudomány kommunikációja, a nyitás a közösségek felé, a részvételnek, mint a leghatékonyabb, aktív ismeretszerzésnek a hangsúlyozása. És pontosan ezek a célok, feladatok és részben módszerek azok, amelyeket a világ és a mi múzeumaink is egyre meghatározóbban követnek. Csak emlékeztetnék arra az „evolúcióra”, amelyen végigmentek múzeumaink a kutatás dominanciájától a közönség felé történő nagyon széles nyitásig, amelynek során a kész ismereteket „csak” befogadó (persze ez sem kevés!), a látottakon elcsodálkozó látogatóból együttműködő partner lett. A fejlődés a kiállításokban, múzeumpedagógiában is nyomon követhető. A kiállítások, programok korábban inkább csak a jelensé129
