Bereczki Ibolya - Sári Zsolt: Ház és Ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 28-29. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2017)
NAGYNÉ BATÁRI ZSUZSÁNNA-LAJOS VERONIKA: Kulturális reprezentáció? Részvétel? Együttműködés? Felvetések a Szabadtéri Néprajzi Múzeum példáján
olyan családban, ami még a nagycsaládi életforma hagyományos rendje szerint működött, aminek törvényéig szigorú rendjét és elvárásait, napi életritmusát nem lehet sem az iskolában, sem az egyetemen megtanulni, nem lehet könyvekből kiolvasni, nem lehet filmeken visszaadni. ”35 Ugyanígy hosszabb idő eltöltését eredményezi és eredményezte az adott településen egy-egy épület lebontása is. Látható tehát, hogy ebben az időszakban a részvétel a kutatók rövidebb-hosszabb ideig tartó jelenlétére vonatkozik a vizsgált közösségek (mikro és makro szintű) életében. A huzamosabb idejű helyben tartózkodást részben a körülmények kényszerítették ki - hiszen nem volt lehetőség sem sűrűn a településre látogatni, sem helyben hivatalosan megszállni -, részben pedig a részvételi- ségnek ez a formája hozzátartozott a kutatási eljárásokhoz. A mai kutatási gyakorlatban a viszonylag távoli erdélyi területeken végzett terepmunka hasonló helyzetet teremt a kutatók számára: a távoli helyszínek egy-egy alkalommal huzamosabb idő eltöltését követelhetik meg a vizsgált közösségben. Az a kérdés, hogy a múltban a vizsgált közösségeknek pontosan mekkora és mire kiterjedő lehetősége adódott befolyásolni azt a képet, ami a Múzeumban őket reprezentálja, további kutatások tárgya lehet. 2. A helyiek részvétele és együttműködése a kutatásban (tárgygyűjtés, nyugdíjas klub): Az együttműködés különböző típusait figyelhetjük meg a terepen is egyrészt az információk, értelmezések és emlékek, másrészt a tárgyak összegyűjtésében. A tárgygyűjtésnek két fajtája ismert olyankor, amikor a muzeológus nincs jelen a vizsgált közösségben. Az egyik esetben a helyiek önként gyűjtik össze a réginek és értékesnek ítélt tárgyakat, majd értesítik a muzeológust a szerzeményekről. A másik esetben a helyiek a muzeológus kifejezett kérésére keresnek egyes falubeli tárgyakat. Itt felmerülhet a kérdés, hogy a kutató elképzelésének, szigorú elvek szerint kialakított enteriőr-koncepciójának megfelelnek-e később a helyi „gyűjtők” által ösz- szeszedett tárgyak, amelyek rámutatnak arra, milyen elképzelése van a terepen élőknek arról, mire lehet szükség a Skanzen kiállításaiban, mi a régiség, mi az, ami megmentésre érdemes.36 Az biztos, hogy a kurátori munkának eme szakaszában való részvétel visszahat a lokális identitásra, a néprajzi értékekre való hozzáállásra, a múlt felértékelődhet a közösség és az egyének számára. 3. A helyiek részvétele és bevonása a kiállítás és a berendezés elkészítésének valamelyik fázisába (például ellenőrző szerepben a tudományos tanácsüléseken): Az 1960- 70-es évek múzeumépítési időszakában az enteriőrökben kikristályosodó információkat a néprajzi gyűjtés főként hagyományos módszereivel szerezték a kutatók. Kutatóutakon épületek százait mérték fel a kialakított építészeti koncepcióhoz, néprajzi interjúkat készítettek az épületek újra-felépítéséhez és berendezéséhez, majd megalkották az újraépítési javaslatot és berendezési tervet, amelyek alapján hatalmas mennyiségű tárgyat gyűjtöttek, és elkészült az adott korszakot bemutató, a hitelesség minél több aspektusát érintő kiállítás. A hitelesség tehát kulcsfontosságú kérdés volt. Az intézmény történetében ismertek olyan szakemberek, akik adatközlőket hívtak segítségül a készülő kiállítások hitelességének ellenőrzéséhez: erre azért is volt lehetőség, mert a Múzeum kezdeti éveiben a bemutatni kívánt időszakra (19. század vége-20. század eleje) még emlékeztek a helyiek. „A leghitelesebben azoknak az időszakoknak a paraszti házbelsője állítható össze, ahol már szemtanúk is kikérdezhetők, illetve segítségül hívhatók a berendező munka kivitelezésekor. Ez az idő már legalábbis a századforduló, méginkább az első világháború előtti évek... Amire törekedhetünk, az az, hogy ha nem is »élő«, de jó, élményszerű múzeumot csináljunk. És ehhez mindössze any- nyi szükségeltetik csupán, hogy minél aprólékosabb gonddal tervezzük meg a kiállításra kerülő berendezést, figyelmes, ha csak lehet, a helyszínről hívott segítőkre támaszkodó kivitelezéssel. ”37 38 így a megkérdezett adatközlők segítséget tudtak nyújtani abban, hogy a megszülető kiállítás ténylegesen olyan-e, mint ahogyan a kutató a gyűjtési információ alapján megalkotta egyfajta rekonstrukcióként. Az 1974-ben megnyílt Felső-Tiszavidék tájegység esetében így folytak a berendezési munkálatok, K. CSILLERY Klára szavaival: „Bele kell helyezkedni az ő gondolatukba. Együtt kell élni velük, és az együttélés során az ember olyan dolgokat is megtanul, amiket az ún. néprajzi gyűjtés során nem tud megtanulni...’’3* A helyiek bevonása egy másik formában több évtizeddel később is megvalósult. A 2006-ban megnyílt Felföldi Mezőváros tájegység esetében a gyöngyösi házakat tárgyaló tudományos tanácsüléseken meghívott vendégként vett részt egy gyöngyösi adatközlő, aki elmondhatta véleményét a berendezésekről a Skanzenben először alkalmazott berendezési szimulációk kialakításakor (ez raktárban megalkotott enteriőröket jelent a koncepció plasztikusabb interpretációja érdekében, illetve az esetleges hibák elkerülése végett, amelyek a ház és a tárgyak különböző származási helye miatti méretkülönbségekből adódhatnak). 4. A helyi közösségek részvétele és szerepe a múzeumi rendezvényekben: az elmúlt évtizedekben több alkalom35 BÍRÓ Friderika 1993. 2. VÖ. Dr. KATONA Gyuláné 1989. 30. 36 Az ezzel kapcsolatos módszertani kérdésekhez lásd még: NAGYNÉ BATÁRI Zsuzsanna 2010. 93-104. 37 K. CSILLERY Klára 1984. 156. és 159. Lásd a vele készült interjút: „Tehát én azon voltam, hogy minél hitelesebb legyen a ház berendezése. Abból indultam ki, hogy mi még megtehetjük azt, hogy odahívjuk Juliska nénit és a többieket, akik korrigálni tudják a mi túlságosan is merev, tudományos gondolkodásunkat, ők életszerűbbé tudják tenni a berendezéseket. Például a botpaládi Juliska néni is, mikor megnézte a kész berendezést, a kisszo- bában, a hátsó szobában, azt mondta, hogy, ide kell még egy kisszék az ágy mellé, mert az öreg itt szeret aludni, nem ahol sokan vannak, benn a szobában, addig, amíg egész hideg nem lesz, és hova teszi akkor a pipáját. ” K. CSILLERY Klára 1988. 25. 38 K. CSILLÉRY Klára 1988. 28. 109
